Így lehetne gyorsabb a postai csekkbefizetés, mégis alig használják

2018. február 12. 09:04

Továbbra is rengetegen vannak azok, akik nem ismerik a csekkautomatákat, és inkább a pultnál várva fizetik be azokat - írja a Világgazdaság.

A csekkbefizető gépeket 2015 elején állította üzembe a Magyar Posta. A cél az volt, hogy a legforgalmasabb helyeken az automaták átvegyék a postai dolgozók munkájának egy részét. Sok postai alkalmazott azonban arra panaszkodik, hogy az ügyfelek inkább kivárják a sorukat és a pultnál fizetik be azokat.

Bár a Magyar Posta tájékoztatása szerint tavaly már több mint 470 ezer csekket fizettek be az automatákon keresztül, ez azonban igen csekély szám az évi 215 milliós csekkforgalomhoz képest.
Az első generációs gépeknél egyébként csak bankkártyával lehetett fizetni, az újabb gépek ugyanakkor már készpénzt is elfogadnak. Egy fizetési művelet során 290 ezer forint értékben, maximum öt csekk adható fel.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 6. hétfő
Ivett, Frida
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem