22 °C Budapest

Óriási baj lehet, ha ilyen parfümmel locsolkodsz!

2017. április 13. 13:03

Az előző évhez képest csökkent ugyan a hamisított parfümök népszerűsége a magyar lakosság körében, de még így is közel minden tizedik megkérdezett vásárolt hamis terméket, adta hírül a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület.

Súlyos egészségkárosító hatásuk lehet a hamisított parfümöknek, mivel az ismeretlen eredetű és ellenőrizetlen forrásból származó folyadékok akár súlyos allergiás reakciókat is okozhatnak a fogyasztónak, hiszen azok a gyártás során nem voltak kitéve laboratóriumi teszteléseknek.

Az Európai Unió Szellemi Tulajdon Hivatalának (EUIPO) egyik korábbi jelentéséből kiderült, hogy az EU-ban lefoglalt hamis parfümök és kozmetikai termékek 52%-a Törökországból származott, értékük 26,1 millió eurót tett ki 2013-ban.

"A hamis termékek legjelentősebb értékesítési csatornája az internet, mivel a vásárlók számára nagyon vonzóak a non-stop elérhető, alacsony árakat feltüntető és rendkívül igényesen kialakított online felületek, amelyek komoly riválisai a jogtulajdonosok legális oldalainak" - jelentette ki Németh Mónika, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) titkára. Hozzátette: húsvét lévén fontos hangsúlyoznunk, az illegális online kereskedelem mellett az utcán és piacokon is előfordulhat, hogy hamis parfümöt ajánlanak, ezért érdemes gyanakodni, ha a termék ára és csomagolása eltér a megszokott minőségtől.

Jogi úton is nehéz fellépni a hamisítók ellen, mivel ehhez több különféle joghatóság együttes akciója szükséges, valamint a hamisítók weboldalaik blokkolása esetén akár már egy éjszaka alatt is képesek egy új holnapot előállítani.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Legyünk tehát óvatosak akár interneten, akár utcán, vagy más, nem megfelelő forrásból származó parfümmel locsolkodunk - nehogy az ellenkező hatást érjük el.

Címlapkép: MTI/Vajda János

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 7. kedd
Gizella
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem