Nem hivatalos információk szerint, de várhatóan 50-60 ezer forintba fog kerülni a Tisza és Azahriah közös cipője.
Hiába ért véget a bikini szezonnak, de aki már próbált fogyókúrázni az tudja, még ősszel sem ér véget a kilókkal folytatott harc. Jó hír azonban, hogy a dietetikusok szerint van néhány szuperélelmiszer, ami sokat segíthet a fogyásban. de előre szólunk, nem mindegyik lesz olcsó mulatság.
Akár több tízezer forintot is elkölthetünk havonta különböző fogyókúrás gyógyszerekre, pedig a dietetikusok szerint elég lenne odafigyelnünk arra, hogy mit eszünk. A szakértők most összeállítottak egy top 10-es listát, ami azokat a szuperélelmiszereket tartalmazza, amelyekkel sokkal könnyebben megy majd a fogyás.
Előre szólunk, aki ezekből szeretne fogyasztani, annak mélyen a zsebébe kell majd nyúlnia, ugyanis rögtön az első ételnek - a lazacnak kilója akár a 4-5 ezer forintot is elérheti. Persze azért akadnak ennél olcsóbb szuperkaják is a 10-es listában. Mutatjuk, mit és miért érdemes enni a fogyókúrázóknak.
1. Lazac
A lazac tele van omega3 zsírsavakkal, a tanulmányok szerint ez pedig növeli az anyagcserét is.Nem mellesleg, ha ezt eszed, akkor tovább érzed magad jóllakottnak.
2. Quinoa (rizsparéj)
Ez egy gluténmentes szénhidrát, ami tele van fehérjével. Aki ilyet eszik, az kevésbé kívánja az édességeket.
3. Brokkoli
A nagyon alacsony kalória tartalma miatt lehet jó választás.A nagyon alacsony kalória tartalma miatt lehet jó választás. Ráadásul a brokkoli néhány olyan tápanyagot is tartalmaz, amelyekről ismert, hogy segíthet a fogyásban. Ezek közül az egyik legfontosabb a króm, ami segít egyensúlyba hozni a vércukorszíntünket, így megakadályozza, hogy hamar éhesek legyünk.
4. Kókuszolaj
A benne lévő zsírok gyorsítják az anyagcserét.
5. Edami bab
Nassolnivalónak, vagy húsok mellé is jó döntés, hiszen a magas rosttartalma miatt segít, hogy sokáig jóllakottnak érezzük magunkat.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
6. Grapefruit
A grapefruit nagyon jó választás a fogyókúrázóknak, ugyanis segít csökkenteni az étvágyunkat.
7. Chili
A kapszaicin tartalma miatt serkenti az anyagcserét.
8. Málna
Bár alacsony a cukortartalma, mégis nagyon finom.
9. Avokádó
Igaz, ez egy zsíros gyümölcs, mégis segíthet a fogyásban. Az avokádótól ugyanis tovább érezzünk magunkat jóllakottnak és ezért kevesebbet nassolunk.
10. Mandula
A mandula magas kalóriatartalommal bír, a kutatások mégis azt támasztják alá, hogy azok, akik megesznek egy marék mandulát naponta, azok könnyebben lefogynak. Ugyanis a mandula is segít abban, hogy tovább érezzük magunkat jóllakottnak.
Elképesztő mennyiségű hamis árut foglaltak le Magyarországon: rosszul járt volna, aki pénzt ad ezért
Cigarettahamisítókra csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV): másfélmillió szál hamisított cigarettát találtak és foglaltak le Nyíregyházán.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Egy 175 éves eseményt ünnepelhetünk a jövő hét végén
- Antony Blinken: Harkiv védelme "sürgető prioritás"
- Zarándokok indultak Budapestről Csíksomlyóra
- Újabb orosz-kínai csúcstalálkozót tartanak Pekingben
- Szakértő: a kampány megkönnyíti a magányos merénylők dolgát
- Jelentős fordulat a magyarországi lakáspiacon