Meggyőződésük szerint ez a rendszer képes lesz elérni az italcsomagolások magas szintű, akár 90 százalékot meghaladó visszagyűjtési arányát.
A tegnapi naptól szerezhetünk magunknak úgynevezett prepaid - azaz előre feltölthető kártyát, aminek különösen nagy hasznát vehetjük a fesztiválokon. Mutatjuk, mire használhatod ezt a kártyát és mennyit kell érte fizetned.
Megjelent a Peak Financial Services fesztiválszezonra szánt CashCard sorozata. A Prepaid MasterCard mindent tud, amit az elmúlt több mint egy évben a CashCardtól megszokhattunk, azonban most először online rendelhető a festivalprepaid oldalán. Feltölthető debitkártyáról, átutalással, és készpénzbefizetéssel is a kijelölt feltöltőpontokon, illetve a Budapest Bank, OTP és K&H fiókhálózatában is - olvasható a cég közleményében.
A kártyák közötti azonnali átutalás díjmentes. A fesztiválozók egyik legnagyobb problémája a sorbanállás és várakozás. Ezért a MasterCard lehetővé tette, hogy a PayPassos kártyával rendelkezők a VIP sorban jussanak be a Szigetre. Ezzel a kártyával azonban elég, ha csak egyvalaki tölti fel a kártyájára a társaság összes pénzét, majd egy-egy gombnyomással, azonnali jóváírással, díjmentesen átteheti a megfelelő összegeket barátai kártyájára.
A CashCard Magyarország első, forint alapú prepaid kártyája, amely hivatalosan 2015. május 27-e óta van jelen a bankkártyapiacon. Forint alapú, elektronikus pénztárcához kapcsolt Prepaid MasterCard, amely bankfüggetlenül nyújta mindazt a szabadságot és biztonságot amelyet minden más MasterCard.
A kártya használatához nem szükséges bankszámlát nyitni, és egyenlege nem mehet mínuszba. Biztonságosan használható internetes vásárlásra, a kártyabirtokosok számos feltöltési lehetőség közül válogathatnak, és a devizakonverzió is 50 - 70 százalékkal kedvezőbb a bankokénál.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Vámosi Péter: Miamiban a McLaren parádézott, legközelebb a Ferrari pörkölhet oda a Red Bullnak
- Nem hagyta szó nélkül a Hamász az izraeli evakuációs felszólítást
- Jókora csapás érte a Távol-Kelet és Európa közti kereskedelmet
- Sztrájkolnak a RAI olasz köztévében
- Ursula von der Leyen: áttörés a lengyelekkel szembeni 7-es cikk szerinti eljárásban
- Palesztinpárti és klímaaktivisták foglalták el egy belgiumi egyetem kampuszát