Az Alibaba Group Holding profitja 86%-kal csökkent a negyedik negyedévben, főként a részvénybefektetésekből származó értékvesztés miatt.
A fogyasztók és vállalkozások közötti, online adásvétellel vagy szolgáltatással összefüggő viták rendezését szolgálja a február 15-étől elérhető uniós békéltető honlap, amelynek kezelésében Magyarországon a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Budapesti Békéltető Testület segít.
Mától elérhető az uniós békéltető honlap, amely megoldást kínál minden olyan ügy rendezésére, amit online megrendelés előzött meg - hívta fel a figyelmet a békéltető testület.A közlemény szerint az Európai Bizottság által közzétett 2015-ös jelentés alapján az online kereskedelem az unióban minimum 230 milliárd eurós forgalmat ért el 2014-ben. A fogyasztók azonban még mindig idegenkednek a külföldi tagállamokból történő vásárlástól. Magyarországon a megkérdezettek egyharmada vásárolt internetről belföldön 2014-ben, de csak alig 10 százalék egy másik tagállam webáruházából.
ennyit tudnának spórolni becslések szerint, ha az EU többi országában rendelkezésre álló olcsóbb kínálatot vennék igénybe. Egyebek mellett ezt a bizalmatlanságot kívánja felszámolni az uniós békéltető honlap - közölték.
Akár online adásvételről, vagy hasonló módon igénybe vett, bármilyen egyéb szolgáltatásról van szó, a honlap segít megtalálni azt a békéltető testületet, amely megoldást kínál a céggel fennálló vita rendezésére. Legnagyobb előnye, hogy otthonról, online tartja a kapcsolatot a panaszos a vállalkozással és az eljáró békéltető testülettel, az egész eljárás elektronikusan zajlik, amely a felek számára költségkímélő megoldás - hangsúlyozta a békéltető testület.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Közleményükben hozzátették, Magyarország élen járt az online vitarendezéshez szükséges előírások megalkotásában, már tavaly szeptemberben módosították a fogyasztóvédelmi törvényt.
A honlap az EU valamennyi hivatalos nyelvén, közöttük magyarul is elérhető.
Elképesztő mennyiségű hamis árut foglaltak le Magyarországon: rosszul járt volna, aki pénzt ad ezért
Cigarettahamisítókra csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV): másfélmillió szál hamisított cigarettát találtak és foglaltak le Nyíregyházán.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Biztonságpolitikai szakértő: nonszensz, ahogyan Robert Ficó testőrsége reagált
- Borzalmas tragédia a Tiszánál
- Pénzmosásra nyitott bankszámlát - most bíróság elé kell állnia
- A kínai és az orosz elnök szerint kapcsolatuk ad stabilitást a világnak
- Közös fejlesztésbe kezd Japán három legnagyobb autógyára
- Egy 175 éves eseményt ünnepelhetünk a jövő hét végén