26 °C Budapest

Átverős termékbemutatók: már készülnek az újabb trükkökkel

MTI
2015. december 2. 17:07

Januártól a fogyasztóvédelmi hatóság kiemelten ellenőrzi az árubemutatókon értékesítő cégeket, miután a parlament kedden elfogadta a kereskedelmi törvény rájuk vonatkozó módosítását - mondta Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.

Az államtitkár három pontban foglalta össze a szigorítás lényegét: tilos lesz az árubemutatóval egybekötött termékértékesítéshez kapcsolódó ajándék, árengedmény, vagyoni előny reklámja, kötelező lesz az ügyfélszolgálat működtetése, és nem lehet a bemutatókon hitelt kínálni a részvevőknek.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a cégek feltöltötték a raktáraikat a karácsonyi vásárra, ezek értékesítését még a régi szabályok szerint folytathatják le, hiszen a szigorítás csak az új év első napján lép hatályba. Ezért ügyeljenek a fogyasztók arra, hogy ne dőljenek be a megtévesztésnek.

A jövőben nem lehet különlegesnek mondott, valójában egyszerű, árut csillagászati áron kínálni - így jellemezte a változást Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, aki kereszténydemokrata országgyűlési képviselőként egyike volt a törvényjavaslat benyújtóinak. Azt is kiemelte, hogy a parlament ellenszavazat nélkül fogadta el a kereskedelmi törvény módosításában a szigorításokat.

Fontosnak tartotta, hogy elsősorban a védtelen, naív idős embereket védi az új törvény. A tisztességtelen árubemutató szervezők ugyanis a nyugdíjasokat tartják jó vevőknek, mivel tőlük könnyen letiltható a felvett hitel törlesztő részlete. Miután a jövőben a bemutatókon nem lehet hitelt kínálni, ez a veszély megszűnik.

Rétvári Bence úgy vélte, hogy

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

a tisztességtelen bemutató szervezők új trükköket eszelnek majd ki, de erre is reagálni fog a jogalkotás.

A kötelező ügyfélszolgálat létrehozása pedig azért fontos, mivel eddig is vissza lehetett adni 14 napon belül az árubemutatón vásárolt árut, de azt nem volt hol megtenni. Februártól - miután ez az előírás akkortól hatályos - a visszaadás is lehetővé válik.

A törvénybe - a gazdasági bizottság javaslatára - bekerült az az előírás, hogy az árubemutató szervezője köteles visszaszállítani a részvevőket arra a pontra, ahonnan elindultak. Így nem lehet zsarolni a részvevőket azzal, hogy ha nem vásárolnak, akkor ott maradnak a bemutató színhelyén - indokolta a bizottság a javaslatát.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 6. hétfő
Ivett, Frida
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem