Húsvét vasárnap és hétfő is ünnepnap, ezért változik a boltok nyitva tartása.
Április 7-én, SZOMBATON a boltok a megszokott szombati rend szerint várják a vásárlókat, a hipermarketek általában 22 órakor zárnak.
Április 8-án, VASÁRNAP és Április 9-én, HÉTFŐN a boltok zárva tartanak. Kivételt jelenthetnek a non-stop kisboltok, benzinkutak, turisztikailag frekventált helyen levő ajándékboltok, virágboltok.
Április 10-én, KEDDEN az üzletek a megszokott rend szerint várják a vásárlókat, a hipermarketek általában reggel 6 órakor nyitnak, a plázák délelőtt 10 órától várják a vevőket.
Gyomorforgató képek: ezt akarták megetetni velünk húsvétkor - KATTINTS!
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Kábítószervásárlásnak indult, rablás lett a vége - videó
- Megvan a világ legmagasabb pontjának első idei áldozata
- Távozik angol csapatától a magyar válogatott játékos
- Németh Erzsébet: egy beteg társadalom következménye a politikai merénylet
- Ismét fellángolhat a hírhedt országnévvita
- Gázkazánok betiltása az EU-ban: 15 tagállam sürgeti a folyamatot