A falusi kisboltok lehetnek a legnagyobb vesztesei annak, ha változnak a dohánytermékek árusításának szabályai - írja a Világgazdaság.
2013-tól állami monopóliummá válhat a dohányáruk forgalmazása, ennek következtében pedig országosan negyenezerről hatezerre csökkenhet a dohánytermékeket árusító boltok száma.
Bővebben: Ez vár a dohányosokra 2012-től
Az új rendszer miatt akár 1500 munkahely is megszűnhet. Nem kizárt, hogy a kistelepülések azon kisboltjainak is lakat kerül az ajtajára, amelyek nem tudják megszerezni a dohányárusító engedélyt - nyilatkozta a lapnak Tamás Sándor, a kalocsai Híd-Coop vezérigazgatója. A kereskedelmi lánc - főként falusi - boltjaiban az árbevétel közel 25 százalékát adja a dohányipari termékek forgalmazása.
Az árbevétel visszaesése miatt csökkenteni kellene a dolgozók létszámát, egy-egy falusi ABC-ben ez a bezárással lenne egyenlő.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Változtatott néhány szabályon az EU a gazdatüntetések miatt
- Már a fővárosban is irtják a szúnyogokat
- Kórházak ellen indított végrehajtási eljárást a NAV
- Magyar érettségi - ezek a feladatok állították kihívás elé a diákokat
- Beszédes a németek preferencialistája az EP-választások előtt
- Nem hétköznapi autóbalesetet okozott egy aligátor