A terveknek megfelelően halad Budán a XII. kerületben megvalósuló Hegyvidék Központ kivitelezése. A csütörtöki alapkőletételen a fejlesztő WING Zrt. vezetői, valamint Pokorni Zoltán, a kerület első embere is méltatta, a hangsúlyosan nem egy új pláza, hanem egy környéki szolgáltató és kereskedelmi központ, amolyan "district center" megvalósulásának első lépéseit. A központot az előzetes tervek szerint 2012 októberében adják át a helyi közönségnek.
Az alapkőletétel után a jövő év márciusára várható a szerkezetkész állapot megvalósulása, és várhatóan szintén a jövő évben ősszel már meg is nyithat a Hegyvidék Központra keresztelt kiskereskedelmi beruházás Budapest XII. kerületében, az Apor Vilmos téren.
A fejlesztő 5300 nm kiskereskedelmi területet és 1400 nm irodát kínál a bérlők számára, ahol az elmondások szerint különlegességként akár már 50 nm-es irodát is bérelhetünk.
A projektcsapat tagjai, a fejlesztő WING Zrt. mellett, a kivitelező Market Zrt., a WING leánycége, az Óbuda Újlak Zrt. bonyolító vállalkozás és a tervezésért felelős Aspectus Architect Zrt.
A központ jelenleg 36%-os kihasználtságát a kerület leendő legnagyobb CBA Príma üzlete mellett az OTP Banknak, és egyéb kisebb üzleteknek köszönheti. Mucsi György, a WING kereskedelmi fejlesztésekért is felelős vezérigazgató-helyettesének elmondása szerint, a nehéz időkre való tekintettel, a manapság sarkalatos kérdésnek számító finanszírozás megszerzéséhez 30%-os önerőre és ugyanekkora szerződött előbérletre volt szükség, amit a fejlesztő sikeresen teljesített is.
Mucsi továbbá hozzátette, a most épülő központ nem csak méretében nem hasonlítható majd a hagyományos értelemben vett plázákhoz, hanem bérlői mixét tekintve is elsősorban a helyi igényeket kielégítő szolgáltatásokkal, vendéglátással és kereskedelmi funkciókkal lesz feltöltve.
A vezérigazgató-helyettes a Portfolio.hu kérdésére azt is elárulta, hogy ruházati üzlet megjelenése nem várható az egységben, "Legfeljebb egy-egy kisebb kiegészítőket áruló bolt, pl. férfi nyakkendőket árusító szalon jelenhet majd meg" - hangsúlyozta Mucsi.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A fejlesztés továbbá a hazai kiskereskedelmi ingatlanok piacán elsőként már a fejlesztés indulásakor megcélozta az úgynevezett BREEAM minősítés megszerzését. A jelenlegi tervek szerint a napkollektorok felszerelésével, az esővíz újrahasznosításával, egy 1000 nm-es zöldtető kialakításával, zuhanyzós biciklitárolóval, és természetesen az építészeti kialakítással és a felhasznált anyagok minőségével a BREEAM "Very good" azaz "Nagyon jó" minősítést tűzik ki célul.
Bár a beruházás első fogadtatása felemásra sikerült, és páran megkongattak egy-két vészharangot, a kerület polgármestere a lakók képviseletében eloszlatta a projekttel kapcsolatos ellenérzéseket.
Pokorni Zoltán polgármester az alapkőletételi ceremónia előtt azt mondta: "Örömünkre szolgál, hogy a Hegyvidék Központ megépülésével olyan beruházás valósul meg a kerületben, amely egyszerűbbé és kényelmesebbé teszi az itt élők életét azáltal, hogy elérhető közelségben, igényes környezetben nyújt segítséget a mindennapos ügyintézéshez és bevásárláshoz, de ugyanakkor színvonalas szolgáltatásaival kikapcsolódásra, baráti találkozásokra is jó lehetőséget teremt."
A polgármester továbbá kiemelte: "Fontos számunkra, hogy a kerületben olyan, szinte kisvárosi hangulatú városközpontot hozzunk létre, amely valódi élettere lehet a Hegyvidéken élőknek, ennek fontos része a most épülő szolgáltatóház is."
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Nem hosszabbít Dárdai Pállal a Hertha, de…
- Becenevek, hiányos adatok miatt úszott el rengeteg roma ajánlás
- Az önkormányzatnak és a lakosságnak is gondja van a délegyházi bányanyitással
- Egy lépésre a címvédéstől a Ferencváros
- Közel tízezer embert kellett kimenekíteni Harkiv körzetéből
- Vizsgálati fogságba helyezték Robert Fico támadóját