Első fokon hat év nyolc hónap börtönbüntetést kapott az a szegedi sofőr, aki kerékpárost gázolt halálra öt éve.
Fogyasztóvédők szerint az élelmiszeripar nyomására vetette el az Európai Parlament azt a javaslatot, amely szerint az élelmiszerek csomagolásán közlekedési lámpa módjára jeleznék a hozzávalók mennyiségét -írja a Világgazdaság.
Az új szabályozás lényege, hogy valamennyi tagországban kötelezően fel kell tüntetni a csomagolás elülső oldalán a termék, majd a késztermékek energia-, zsír-, telítettzsír-, cukor- és sótartalmát, valamint szénhidráttartalmát, ugyanakkor közölnie kell a gyártónak azt is, ezekből az anyagokból mennyi a napi ajánlott bevitel.
Elvetették azonban azt a javaslatot, amely - a brit módszer szerint - a közlekedési jelzőlámpa zöld-sárga-piros fényeihez hasonlóan jeleznék a termékeken, hogy az egyes tápanyagok mennyisége káros-e az egészségre vagy sem.
Az ipar szereplői szerint ez a színkódos jelölés nem egyértelmű, sőt, megtévesztő lehet a fogyasztónak, ez komoly károkat okozna számukra, ráadásul visszavetné a termékfejlesztést is.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Új busz közlekedik Budapesten, keddig ingyenes az utazás
- Emberi csontot találtak egy kisváros játszóterénél, mindenki ledöbbent
- Komoly drágulás - éjjel-nappal fizetni kell Siófokon
- Triatlon - Magyar bombameglepetés jöhet az olimpián?
- Megint fordul az időjárás, újra jégeső fenyeget
- A Momentum az EU külügyi és biztonsági főképviselőjéhez fordul az orosz hekkertámadás miatt - a nap hírei