A hackerek eddig soha nem látott módon támadtak, a Microsoft szerint a probléma már elhárult - igaz, hogy elég sok mindent be kell szerezni újra.
Egyre több felhasználó ül értetlenül a Windows 7-et futtató számítógép monitorja előtt, amely bejelentkezés után teljesen fekete maradt. A Microsoft beismerte, van ilyen hiba az új operációs rendszerben.
A redmondi szoftvercég ugyanakkor tagadta, hogy a múlt hónapban kiadott biztonsági frissítés okozn a "fekete halált". A Prevx szoftvercég korábbi felvetése szerint ugyanis ez okozta a bajt, mely a jövőben milliók számítógépére lehet hatással. Egyúttal kiadott egy javítást, mellyel elkerülhető a hiba. Később módosítottak a véleményükön, miszerint egy rosszindulatú szoftver volt a bűnös.
A kék halál elnevezés arra a jelenségre utal, amikor az operációs rendszer visszavonhatatlanul összeomlik, csak egy kék képernyőt hagyva maga után egy hibaüzenettel. A jelenség leggyakrabban a Windows 95/98, illetve a Windows NT operációs rendszerek alatt fordult elő, jellemzően a rossz illesztőprogramoknak köszönhetően, melyek nem kommunikáltak rendesen a Windows-zal. A legemlékezetesebb kék halál a Windows 98 produkálta a Comdex-vásáron, ahol Bill Gates mutatta be a terméket 1998 áprilisában. Segítője, Chris Capossela egy plug and play scannert próbált meg a laptophoz csatlakoztatni, amikor az magatehetetlenül összeomlott, a nézőközönség óriási derültségére. A jelenet hatalmas nyíltszíni tapsot kapott.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- A belgákat sem kerüli el a fenyegetés hulláma
- Kis-Benedek József: százszázalékos biztonság minden intézkedés ellenére sincs
- Hihetetlen összegért adtak el egy Monet-t New Yorkban
- Durva családi csetepaté Tatabányán: összeszurkálta késsel az apját egy fiatal
- Hatalmas összeggel támogatja az EU a kontinens védelmi iparát
- Ungár Péter a Demokratikus Koalíciót és a Momentumot sem tartja szavahihetőnek