26 °C Budapest

Öt napnál többet idén sem nyaralunk

Pénzcentrum
2009. június 18. 10:32

Magyarországon tízből heten - 76 százalék - nyilatkoztak úgy, hogy az elmúlt egy évben nem voltak üdülni - derül ki a GfK Hungária és a Szonda Ipsos Nemzeti Médiaanalízis felmérésének 2008. IV. negyedévi és 2009 I. negyedévi adataiból. Az utazók elsősorban belföldet választották pihenésük helyszínéül, akik viszont a külföld mellett döntöttek, azok körében továbbra is Horvátország bizonyult a legnépszerűbbnek.

A magyarok háromnegyede (76%) az elmúlt egy évben nem volt üdülni - állapítja meg a GfK Hungária és a Szonda Ipsos Nemzeti Médiaanalízis felmérése a 2008. negyedik negyedév és 2009. első negyedévi adatok alapján. 13 százalékuk belföldön töltött 5 napnál hosszabb időt üdülési céllal, Horvátországban saját bevallásuk szerint 3 százalék nyaralt, Görögországban, Olaszországban, Ausztriában 1-1 százalékuk pihent.

Az életkor előrehaladtával jellemzően kevesebben utaznak el, ez főként az idősebb korosztályról mondható el. Az 50 éven felülieknél 84 százalék azok aránya, akik nem voltak nyaralni, és mindössze 8 százalékuk pihent belföldön. Figyelemre méltó azonban, hogy az ezüstgeneráció sem homogén, hiszen míg az 50-59 évesek még inkább az átlaghoz közelítenek, addig a 60 évnél idősebbek már jóval passzívabbak az utazás terén.

"Az utazási tervek nem túl bíztatóak, hiszen a magyarok 71 százaléka nem is tervez 5 napnál hosszabb üdülést a következő 12 hónapban. A lakosság 12 százaléka szándékozik az ország határain belül nyaralni, a külföldi úti célok közül 2 százalék Horvátországot, 1-1 százalék Görögországot, Ausztriát és Olaszországot jelölte meg" - mondta el Nagy István, a GfK Hungária Média szektormenedzsere.

A felmérés arra is kereste a választ, hogy a magyarok hogyan szokták megszervezni utazásaikat. Arra a kérdésre, hogy "Hogyan szokta megszervezni utazásait, ha 5 napnál hosszabb időre megy el", az emberek 54 százaléka azt válaszolta, hogy egyáltalán nem szokott üdülni. Ez az arány az 50 éven felüliek körében ennél is magasabb, közel 70 százalék. A válaszadók egyharmada állítása szerint mindig saját maga vagy családja, baráti köre szervezésében megy nyaralni, 3 százalék többnyire, 1 százalék pedig mindig utazási iroda szervezésében megy üdülni.

A nyaralás során a legkedveltebb időtöltés változatlanul a strandolás, napozás, az üdülők 36 százaléka választja a pihenés e formáját. Városnézéssel tízből hárman töltik idejüket, kulturális programokon (múzeumlátogatás, színház, koncert, fesztiválok) kevesebb, mint egyötödük vesz részt. Még mindig viszonylag kevesen részesítik előnyben az aktív pihenési formákat, mindössze 17 százalék megy túrázni nyaralás alatt. A vízi sportoknak 7 százalék hódol, vízitúrán 3, kerékpártúrán 2 százalék vesz részt.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Gyógyfürdők látogatása, wellness szolgáltatások igénybevétele a nyaralók 13 százalékára jellemző, ebben a tekintetben az 50 éven felüliek nem különböznek a teljes lakosságtól. A lakosság mindössze 8 százaléka vallotta azt, hogy vett már részt wellness üdülésen, wellness hétvégén. A 30-59 éves korosztályban tízből egy emberre igaz ugyanez.

Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 6. hétfő
Ivett, Frida
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem