A 92 éves, magyar származású filantróp vagyonát 25 milliárd dollárra becsülik, ami több mint 8 ezer milliárd forint.
Bizonytalan időre elhalasztotta a hó végére tervezett magyarországi látogatását Soros György, akinek egyik alapítványát a napokban közel félmilliárd forintra bírságolta a pénzügyi felügyelet, mert az OTP részvényei ellen indított támadást tavaly október 9-én.
A spekuláción az alapítvány 675 ezer dollár hasznot húzott, nagyrészt a magyar kisrészvényesek kárára. Hamecz István, az OTP Alapkezelő elnök-vezérigazgatója lapunkkal közölte: lehet, hogy nem mutatható ki közvetlen kapcsolat, de október 9-ét megelőzően voltak híresztelések a forint összeomlásáról, ezért éppen a tranzakció fényében célszerű lenne vizsgálni, hogy voltak-e forint elleni spekulációs lépések.
Soros leghíresebb húzása az volt, amikor 1992-ben egymilliárd dollárt keresett az angol font árfolyamának bedöntésével. A font megroppanása közel 3,5 milliárdos veszteséget okozott a szigetországnak. Soros vagyona a legfrissebb adatok szerint 11 milliárd dollár körül van, ennek nagy részét hedge fundok - különösen kockázatos pénzpiaci ügyleteket felvállaló, hatalmas hozamot ígérő alapok - útján szerezte. Munkássága eredményeképp az üzletember több országban is a nemkívánatos személyek listáján szerepel. Soros György ugyanakkor nem elégedett meg a pénzügyekkel, belefolyt a politikába is, és Magyarországot sem kerülte el. A nyolcvanas évek végétől 2007-ig működött nálunk alapítványa. A nyílt társadalom építése címén terjeszkedő birodalom vezetőjeként Soros elismeri: alapítványa politikailag egyértelműen elfogult.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Kutatás: már idehaza is gazdasági katalizátorrá vált a túrázás
- Kiszedték a palesztinokból, hol találják meg a túszok holttestét
- Elek Gábor vezetésével feljutottak a Vitézek, akik lányok
- 6,4 milliárdos fenyegetés a velencei önkormányzatnak a választás előtt
- Megcsinálták a lehetetlent, mehetnek a börtönbe
- Egy forintra a lélektani határtól a gázolaj ára