GE Hungary Zrt. ma bejelentette, hogy Kereskedelem és Ipar divíziója 4 napos munkahétre áll át a tervek szerint.
GE Hungary Zrt. Kereskedelem és Ipar üzletága ma bejelentette, hogy megállapodtak a szakszervezetekkel a 4 napos munkahét bevezetésének feltételeiről. A munkaszerződésben előírtnál rövidebb munkaidőben történő foglalkoztatással a vállalat célja a munkahelyek megtartása a nehéz gazdasági környezet és a megrendelések visszaesése ellenére.
A 4 napos munkahetet márciustól kezdődően terméktípustól, technológiától függően eltérő időpontokban vezetik be a 8 gyárban. A rövidebb munkaidő márciusban a gyártósorokon dolgozók megközelítőleg 40%-át érinti, ezt követően az érintettek köre a megrendelések volumenétől függően változhat. A cégvezetés és a munkavállalói képviselők az év során értékelik illetve elemzik a rövidebb munkaidőben foglalkoztatás gyakorlati alkalmazásával kapcsolatos tapasztalatokat.
"Magyarország stratégiai központ a GE Lighting számára, gyártási volumenünk 98%-a exportra készül. A mélyülő gazdasági válság okozta megrendelés visszaesés mellett a 4 napos munkahét bevezetésének kulcsfontosságú szerepe van alkalmazottaink munkahelyeinek megtartásában." - tette hozzá Phil Marshall, a GE Kereskedelem és Ipar üzletág EMEA régióért felelős elnök-vezérigazgatója.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
1989 óta a vállalat több mint 1.1 milliárd dollárt fektetett be Magyarországon, s különböző üzletágaiban összesen 14,500 munkavállalót foglalkoztat. A Kereskedelem & Ipar divízió budapesti regionális központjában, nyolc gyárában (a két budapesti mellett, Vác, Ózd, Hajdúböszörmény, Zalaegerszeg, Nagykanizsa, Kisvárda) és európai technológiai központjában jelenleg 9,500 főt alkalmaz.
A többi GE üzletág (víz, egészségügy, energia, légiközlekedés) összesen 5,000 munkavállalót foglalkoztat Magyarországon, melyek a globális piacra szállítanak, illetve a hazai piac szereplői mint a Budapest Bank, a GE Money tagja. A többi GE üzletágat nem érinti a GE Világítástechnika divíziójának munkaidővel kapcsolatos döntése.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- A lengyelek orosz szabotázsakciók láncolatáról beszélnek, kilenc gyanúsított is van
- Jégkorong, kerékpár és vízilabda a legnagyobbaktól - sport a tévében
- A strandszezonra készülve ezt minden gyereknek látnia kell
- Rusvai Miklós: tehén fertőzött meg embert madárinfluenza-vírussal, és ez nem jó jel
- Közlekedésbiztonsági szervezet: vezess úgy, mint egy nő!
- Közeleg a főszezon – mutatjuk, mennyibe kerülhetnek a legkedveltebb strandételek