Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója szerint szépen lassan kicsúszik az ellenőrzés alól a gázai helyzet a humanitárius segélyek hiánya miatt.
Az EU élelmiszersegély programjában hazánk 3 milliárd forintot fordíthat segélyezésre 2009-ben. Az egy év alatt a másfélszeresére növekedett keret által a legrászorultabb egymillió honfitársunk juthat hozzá liszthez, cukorhoz és tartós tejtermékhez - írja a Magyar Hírlap.
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatallal (MVH) szerződött segélyszervezetek 2008-ban 8,4 millió kg élelmiszert juttattak el a rászorulóknak az ország 2166 településén csaknem egymillió embernek. A szervezetek idei célja, hogy a tavalyi évhez képest több településre sikerüljön eljuttatni a valamivel nagyobb mennyiségű és változatosabb összetételű élelmiszersegélyt.
Az élelmiszereket előállító vállalkozásokat közbeszerzéssel választják ki, a tender már folyamatban van, eddig 32 pályázó jelentkezett. A szerződések aláírására márciusban, az élelmiszerek kiosztásának első szakasza áprilisban kezdődhet meg. Az első szakasz várhatóan 2-3 hónapig tart, a második szakasz októberben indul.
A segélyezetteket a települési önkormányzatok választják ki a létminimum közelében élők, a kisnyugdíjasok és a hátrányos szociális helyzetű gyermekek közül.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Minden bejelentés számít a gyermekek online bántalmazása elleni harcban
- Átlagosan négy és fél polgármester közül választhatnak a budapestiek
- Japán filmek és sorozatok érkeznek házhoz ingyenesen
- Csoportgyőztesként negyeddöntős a női válogatott
- Eszméleténél van, de továbbra is súlyos a szlovák kormányfő állapota – a nap hírei
- Lengyelország „áthatolhatatlanná” teszi a határait, 2,5 milliárd dollárból