Tízmillió dollár fejében szabadlábon védekezhet a világ eddigi legnagyobb pilótajátékának szervezője, a 70 éves Bernard Madoff. A bíróság annak ellenére helyezte óvadék ellenében szabadlábra, hogy már az előzetesben megszegte a rá vonatkozó szabályokat.
Az 50 milliárd dollár csalás szellemi atyjaként elhíresült Madoff 10 millió dollár fejében szabadlábon védekezhet - döntött tegnap a szövetségi bíróság. Madoff nem hagyhatja el a lakását és elektronikus érzékelőkkel folyamatosan követik majd a mozgását.
A döntés annak ellenére született, hogy Madoff az előzetesből levélben adott fel ékszereket a postára a szeretteinek: egy gyémánt nyakláncot és Tiffany és egy Cartier órát valamint egyéb értéktárgyakat. A hatályos törvények értelmében a vagyonának befagyasztása a személyes tárgyakra is vonatkozik, ám az ügyvédei azzal védekeztek, Madoff nem tudott arról, hogy a tilalom minden ingóságra is kiterjed.
A demokraták parlamenti képviselője, Anthony Weiner szerint a bíróság elhamarkodottan döntött az ügyben, mivel az üzletember esetében klasszikus módon fennáll annak a veszélye, hogy külföldre szökik. Madoffnak börtönben lenne a helye, nem az otthonában - fejtette ki Weiner hétfőn a milliárdos manhattani, 64. utcai lakása előtt tartott sajtótájékoztatón.
De nem csak a képviselő, Madoff szomszédai is felháborodtak. Mások sokkal kevesebbért is börtönbe kerülnek, míg ő a luxuslakása kényelmét élvezi - mondta a Bloombergnek Dawn Pohl, aki nem messze onnan, a 72. utcában lakik. Skyler Horowitz, egy közelben lákó ügyvéd szerint pedig Madoff őrült volt, ha azt hitte, hogy ezt megúszhatja. Ugyanakkor egymagában sikerült felborítania a klasszikus bizalmi viszonyt, mely befektető és tanácsadó közt fennáll, hiszen mostantól kezdve már a legnagyobbak szavára sem lehet majd 100 százalékos biztonsággal adni.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Imola, női negyeddöntő és végül derbi – sport a tévében
- Se kutya, se drón, se cigi - nagyon komoly szabályokat hoztak a balatoni látványosságnál
- Szakértő: el fogunk jutni oda, hogy az autózás a gazdagok kiváltsága lesz
- Egy vásárlói trükk, amivel kijátszható a kétnapos boltzár
- Lopják a wifidet? Ezek az árulkodó jelek és megoldások
- A móri gyilkossághoz kötik a csepeli TEK-akciót