Kifakadtak a magyar benzinkutasok, szerintük veszélyben vannak az üzemanyag-kiskereskedelemben jelen lévő magyar családi vállalkozások.
Bevasalják a be nem fizetett ötezer forintos kamarai hozzájárulást a vállalkozásoktól, a behajtáskor az adóhatóság 10 ezer forintos bírságot is felszámít.
Megkezdték az elmaradt kamarai tagdíjak behajtását - írta a Magyar Nemzet. A lap hétfői számában Dunai Péter, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) főtitkára elmondta, hogy Baranyában már 50 ügyet adtak át az adóhatóságnak. Az ötezer forintos hozzájárulást 2012-ben és 2013-ban kell fizetniük a vállalkozásoknak, a behajtáskor az adóhatóság 10 ezer forintos bírságot is felszámít.
A főtitkár tájékoztatása szerint a tavalyi kötelezettségnek eddig 540 ezer vállalkozó tett eleget, idén 390 ezer fizette be a hozzájárulást. Korábban 700 ezerre tették a kötelezettek számát, de ez idén kevesebb lehet, mert az agrárvállalkozások idén már nem az MKIK-hoz tartoznak.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Minden bejelentés számít a gyermekek online bántalmazása elleni harcban
- Átlagosan négy és fél polgármester közül választhatnak a budapestiek
- Japán filmek és sorozatok érkeznek házhoz ingyenesen
- Csoportgyőztesként negyeddöntős a női válogatott
- Eszméleténél van, de továbbra is súlyos a szlovák kormányfő állapota – a nap hírei
- Lengyelország „áthatolhatatlanná” teszi a határait, 2,5 milliárd dollárból