Idén az első 7 hónapban éppen 9000 céggel szemben indult felszámolási eljárás Magyarországon, miközben tavaly egész évben 11500 cég jutott erre a sorsra - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató legfrissebb adataiból. Az első 7 hónapban a felszámolások és a végelszámolások száma egyaránt 35 százalékkal emelkedett.
Félő, hogy a felszámolások száma már szeptemberben meghaladja a tavalyi egész éves, egyébként eddig éves rekordnak számító 11500-as értéket - nyilatkozta Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója annak kapcsán, hogy a cég ma közzétette: az első 7 hónapban 9000 vállalkozás került felszámolás alá. Tavaly 7 hónap alatt 6657 cég jutott erre a sorsra, így a növekedés az előző évhez képest 35,2 százalékos. Júliusban a megelőző évi 978 céggel szemben 1292 cég ellen indítottak fizetésképtelenségi eljárást a hitelezők, ez 32 százalékos növekedést jelent.
Az első 7 hónapban csaknem 8000 cég bezárásáról döntöttek a tulajdonosok, miközben tavaly ilyenkor még csak 5940 cég végelszámolása indult meg. Ez ugyancsak 35 százalékos növekedés, ám a végelszámolások számának növekedése nem állt meg: júliusban 44 százalékkal több cég jutott erre a sorsra, mint a tavalyi nyár derekán.
Továbbra is igaz, hogy nem látjuk, meddig dagad még a felszámolási és végelszámolási hullám, hiszen júliusban is több olyan nagy cég ment tönkre, amelyik fizetésképtelenné válásával tömegesen hagy maga után kifizetetlen számlákat, bajba jutott alvállalkozókat - mondja az Opten stratégiai igazgatója. Az igazgató szerint az alvállalkozói láncok szereplői egyre sebezhetőbbek, mert megfelelő tőkeerő nélkül kell megküzdeniük az olyan hónapok óta halmozódó problémákkal, mint a piacszűkülés, illetve a közüzemi díjak vagy az üzemanyagárak emelkedése.
Némiképp meglepő módon február óta először az új cégbejegyzések száma is emelkedett. Igaz, a júliusban alapított 4352 új cég csak 3 százalékkal haladja meg a tavalyi év azonos hónapjában alapított cégek számát, és a stratégiai igazgató nem is feltételezi, hogy tartós jelenségről lenne szó. "A nehéz gazdasági helyzetben állásukat vesztett munkavállalók gyakran menekülnek kényszervállalkozásokba, ám egy cég alapítása sajnos ritkán jelent valós megoldást ebben a helyzetben" - mondja Csorbai Hajnalka.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Vallási előírások tettek be a Wizz Air utasaink
- Külföldön szavazna az EP-választáson, ez egy fontos szabály
- Csodát tett a magyar edző Kassán
- Imola, női negyeddöntő és végül derbi – sport a tévében
- Se kutya, se drón, se cigi - nagyon komoly szabályokat hoztak a balatoni látványosságnál
- Szakértő: el fogunk jutni oda, hogy az autózás a gazdagok kiváltsága lesz