Megváltoztatta a megszokott képet a hőség: míg korábban jellemzően a fiatalok a bevásárlóközpontokban, az idősebbek pedig a parkokban múlatták az időt, tegnap ez épp fordítva volt. Ráadásul a mostanában aktuális 50-70 százalékos árleszállítások is várták az időseket.
A Népszabadságnak nyilatkozó eladók szerint többen vannak a plázákban, különösen a délutáni órákban. A boltosok szerint nem elsősorban a meleg, hanem az 50-70 százalékos nyári leárazások miatt.
A bevásárlóközpont szökőkútja körüli fotelekben tegnap dél tájban főleg nyugdíjasok üldögéltek. Sokan nem szoktak ilyen helyeken vásárolni, azért jöttek be, mert otthon elviselhetetlen a meleg.
A nyugdíjasok nagy többsége nem tartozik a törzsvásárlók közé, bár megnézik a leértékelt holmikat is, ez pedig forgalmat generálhat boltoknak, éttermeknek, fagyizóknak egyaránt.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Minden bejelentés számít a gyermekek online bántalmazása elleni harcban
- Átlagosan négy és fél polgármester közül választhatnak a budapestiek
- Japán filmek és sorozatok érkeznek házhoz ingyenesen
- Csoportgyőztesként negyeddöntős a női válogatott
- Eszméleténél van, de továbbra is súlyos a szlovák kormányfő állapota – a nap hírei
- Lengyelország „áthatolhatatlanná” teszi a határait, 2,5 milliárd dollárból