A mai napon a Fővárosi Bíróság első fokon helyben hagyta a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság 2007 novemberében hozott határozatát, mely 50 millió forint bírságot szabott ki a Tesco-Globál Áruházak Zrt.-re, amiért az helyt adott a British American Tobacco Hungary Kft. promóciójának.
A BAT Hungaryt és üzleti partnereit - a HPS hosztesz ügynökséget, a Spart és a Tescot - azért sújtotta összesen 520 millió forint összegű bírsággal a NFH, mert a társaság 2007 márciusában promóciót folytatott az érintett üzletláncok üzleteiben, melynek során a vásárlók kis értékű ajándékot - bögrét - kaptak a vásárolt cigaretta mellé.
A BAT Hungary a promóció idején úgy ítélte meg, hogy az elárusító helyekre koncentrált akció az akkor hatályban lévő reklámtörvénynek megfelel, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) azonban nem osztotta ezt az álláspontot. A BAT Hungary-re kiszabott bírságot ez év áprilisában végül a Fővárosi Bíróság is helyben hagyta, a mai napon pedig hasonló döntés született a Tesco-Globál Zrt.-t érintő bírság esetében.
Az érintettek a bírság összegét már 2008 elején befizették, a hatóság által előírtaknak megfelelően.
A British American Tobacco érintett promóciós tevékenységeivel - melyek az iparágon belül nem voltak egyedülállóak - a hatóság vizsgálatának kezdetével azonnal felhagyott.
Örömmel vettük, hogy 2009. március elsejével olyan új reklámtörvény született, mely nem ad teret az egyéni jogértelmezések okozta félreértéseknek. Az új reklámtörvénynek való megfelelést cégünk elsődleges fontosságúnak tartotta, ezért a jogszabályok betartását munkatársaink több tízezer elárusítóhelyen személyesen is ellenőrizték.
A BAT Hungary közleménye szerint a cég a promóció idején úgy ítélte meg, hogy az elárusító helyekre koncentrált akció az akkor hatályban lévő reklámtörvénynek megfelel, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) azonban nem osztotta ezt az álláspontot. A BAT Hungary-re kiszabott bírságot ez év áprilisában végül a Fővárosi Bíróság is helyben hagyta, a mai napon pedig hasonló döntés született a Tesco-Globál Zrt.-t érintő bírság esetében.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az érintettek a bírság összegét már 2008 elején befizették, a hatóság által előírtaknak megfelelően.
A British American Tobacco érintett promóciós tevékenységeivel - melyek az iparágon belül nem voltak egyedülállóak - a hatóság vizsgálatának kezdetével azonnal felhagyott.
Mint írják: "Örömmel vettük, hogy 2009. március elsejével olyan új reklámtörvény született, mely nem ad teret az egyéni jogértelmezések okozta félreértéseknek. Az új reklámtörvénynek való megfelelést cégünk elsődleges fontosságúnak tartotta, ezért a jogszabályok betartását munkatársaink több tízezer elárusítóhelyen személyesen is ellenőrizték."
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Szép ajándékot kapott Lisztes Krisztián a búcsúmeccsén
- Szergej Lavrov kimondta, amit egyetlen ukrán sem akar hallani, de a Nyugat sem
- Túl van az életveszélyen a szerdán meglőtt szlovák kormányfő - a nap hírei
- Drámai fotók a letarolt kishajóról, újabb részletek az eltűnt magyar fiatalokról
- Vége az extrém drágulásnak, erős nyári balatoni szezon jöhet
- Segélyeken spórolnának a németek, ez fájna az ukránoknak