A múlt héten kerültek kiírásra az Új Magyarország Kockázati Tőkeprogramra vonatkozó, kockázati alapkezelő társaságoknak szóló pályázatok. A program keretein belül 35 milliárd forintnyi forrás áll a hazai kkv-k rendelkezésére, a támogatásokat kockázati alapkezelő társaságokon keresztül lehet igényelni. A pályázati kiírás kapcsán Zoltán Csaba, a Start Tőkegarancia Zrt. vezérigazgatója fejtette ki szakmai véleményét.
"Természetesen nagyon jó hír a tőkére éhes magyar vállalkozásoknak, hogy végre kiírásra került a pályázat, bár a program keretében létrejövő kockázati tőkalapok a legjobb esetben is csak az év utolsó negyedévében kezdhetik meg tényleges befektetési tevékenységüket, tehát akkor jelenthet tőkebevonási lehetőséget a hazai kkv-knak.Zoltán Csaba vezérigazgató
A cégnyilvántartásban immár 21 kockázati tőkealap-kezelő társaság szerepel, melyek közül 18 az elmúlt másfél évben alakult, nyilvánvalóan a most meghirdetett programban való részvétel céljából.
Kérdés azonban, hogy a végleges pályázati kiírás feltételei tükrében, amelyeket sok alapkezelő megalakulásakor még nem ismerhetett, hányan fognak pályázni az április 6-i határidőig.
A részvételi szándékot, illetve az érdeklődés intenzitását a pénzügyi válság következményei is kedvezőtlenül befolyásolják. A programban létrejövő alapoknak ugyanis a tőke legalább 30 %-át magánbefektetőktől kell megszerezniük, ami ma sokkal nehezebb feladat, mint volt fél- vagy egy éve.
Az alapkezelési díj maximuma az alap értékének 3 %-a. A kiíró az általa biztosított forrásra az európai referencia rátának megfelelő mértékű hozamot vár el évente. Jelenleg ennek mértéke 10 %. Az elvárt felett elért hozamból sikerdíj illeti meg az alapkezelőt.
Nagy kérdés, hogy ezeket a feltételeket elég motiválónak érzik-e az alapkezelők, főként annak fényében, hogy a program korai szakaszban lévő (legfeljebb 5 éves, másfél milliárd forint árbevétel alatti), átlagosnál magasabb kockázatú vállalkozásokba történő növekedési tőke befektetését írja elő." - összegezte Zoltán Csaba a Start Tőkegarancia Zrt. vezérigazgatója.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A Start Tőkegarancia Zrt. tőkegarancia terméke a Programban résztvevő alapok számára is garanciát biztosít az átlagosnál magasabb kockázatú, induló és korai szakaszú vállalkozásokba történő tőkeemeléses befektetések esetében.
A tőkegarancia a befektetett összeg legfeljebb 80 %-ára, de maximum 100 millió Ft értékben és öt éves időtartamra igényelhető.
A tőkegaranciával a Start a befektetés garantált részének megtérítésére vállal kötelezettséget, amennyiben a befektetést fogadó vállalkozás a futamidő alatt felszámolás alá kerül, vagy a tulajdonosok a társaság végelszámolását határozzák el.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.