Hogy mi kell a sikerhez? Általánosan alkalmazható recept nincs, de a gyakorta emlegetett innováció sokat nyomhat a latba. Mi sem mutatja ezt jobban, mint a Speedo esete, hiszen a cég - saját reményei szerint - minden eddiginél gyorsabb úszást lehetővé tévő úszódresszekkel rukkolt elő a pekingi olimpiára.
Öldöklő verseny és innováció
A 2004-es athéni olimpiát követően minden oka megvolt a Speedo dolgozóinak az ünneplésre, hiszen az akkori legújabb úszóruhájuk, a Fastskin FSII összesen 46 medált hozott a konyhára. Persze az öröm nem tarthatott sokáig, ugyanis mikor Nottinghamben, Angliában legközelebb összeült a cég házon belüli designer-csapata, az Aqualab, már a jövőre koncentráltak, arra, milyen legyen az úszódresszek legújabb generációja - derül ki a BusinessWeek cikkéből.
A megfeszített és igen költséges (több millió dollárt kóstáló) kutató- és fejlesztőmunka eredményeképpen februárban mutatták be legújabb modellüket, amely a LZR (LZR, mint lézer, így is kell ejteni) Racer nevet viseli.
Nem csoda, hogy a cég ennyit ölt egyetlen modell kifejlesztésébe, hiszen a piacon késhegyre menő küzdelem folyik az egyes cégek között. Ez pedig érthető, ugyanis a versenyzői-úszómez piac a világon éves szinten 15 millió dollárt tesz ki, az egész úszónemű piacot pedig 500 millió dollárra taksálják. Márpedig a nagy gyártók ez utóbbi piacon is megjelennek, hiszen rengetegen vannak, akik ugyan csupán hobbiból választják a medencét, azonban szeretnék magukra ölteni a sportolók viseletét.
Hogyan készült a szuperdressz?
Az új úszóruha kialakításakor több hipotézisből indultak ki a fejlesztők, ebből persze nem mindegyik maradt "életképes". Az egyik ilyen ötlet az volt, hogy a kéz és a test ruházatának színe egymásra reflektáljon, annak érdekében, hogy tökéletes lehessen a szem és a kéz koordinációja. Később aztán elvetették ezt az ötletet, mondván, a medencében nem igazán látják a versenyzők saját végtagjukat.
A kutatók így végül inkább arra fordították figyelmüket, hogy a bőr vízzel történő súrlódását csökkentsék, illetve kiküszöböljék. A második, még az előzőnél is jóval fontosabb terület pedig a test különböző íveinek, az izmok kidudorodásának elsimítása volt.
A bőr és a víz súrlódásának csökkentésére összesen mintegy 60 féle anyagot teszteltek a NASA szélcsatornájának segítségével, míg végül egy különlegesen finom fonál mellett döntöttek, melyet rendkívül szorosan fontak össze, majd nanomolekuláris plazmával vonták be. A Teflonhoz hasonló bevonat a lehető legsimábbá tette az anyagot, miközben víztaszító réteget is képzett, illetve lehetővé tette az anyag gyors száradását.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Mindeközben 400 profi úszó 3 dimenziós test-képét vették górcső alá, hogy pontos képet kapjanak arról, hogyan épül fel és viselkedik egy úszó teste. Az izmok és a test formájának változására végül a designerek adták meg a választ. Rétegelt poliuretánból készült paneleket helyeztek az úszódressz meghatározott pontjaira - így a csípőre és a fenékre - annak érdekében, hogy az úgy stabilizálja a testet, mint egy fűző.
Az úszómez finomhangolása érdekében végül úgy döntöttek, hogy az egyes részeket nem összevarrják, hanem inkább ultrahangos technológiával összeragasztják, ezzel is csökkentve a kitüremkedést.
Mindeközben persze a többi gyártó sem tétlenkedett, az Arena R-Evolution nevű úszóruhájával, az Adidas a TechFit Powerweb-bel rukkolt elő, a Huntington Beachben található székhelyű rivális, a TYR pedig Tracer Light és Tracer Rise nevű modelljeit alakította ki.
Az előzetes tesztek alapján a siker garantált, már eddig is számos rekord dőlt meg a tesztpályákon, így a Speedo mellett az úszók és szurkolók is izgatottan várják, mit hoz a pekingi olimpia.
Az új ruha kapcsán sokakban felvetődött a kérdés, vajon nem jutnak-e indokolatlanul nagy előnyhöz a szuper-ruhában úszók, azonban a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) döntése szerint a dresszek teljes mértékben megfelelnek a velük szemben támasztott követelményeknek. A Speedo pedig azzal védekezik, hogy egy úszódresszel még nem lehet versenyt nyerni, ahhoz kell a sportoló kiemelkedő teljesítménye is.
Egy hazai gyógypedagógus-zeneterapeuta összerakott egy többszörösen díjazott zenei társasjátékot.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- 7,25 százalékra csökkentette az alapkamatot a jegybank - a nap hírei
- Sándor Ildikó: ma már virtuális közösséget is alkotnak a néptánchagyományok ápolói
- A német külügyminiszter: szerint Volodimir Zelenszkij legitim elnök
- Csaknem 80 éves, felbecsülhetetlen értékű műkinccsel gazdagodott a Pénzmúzeum
- Donald Tusk: az oroszok újabb migráns áradatot zúdítanak Lengyelországra
- 4iG: az Antenna Hungária holding társaságként működik tovább