Az üstökös végig a hajnali égbolton látszik majd, a napközelséghez közeledve egyre alacsonyabbra kerül a horizonton.
Nem kellett sokat várni, a napokban betörték az üvegét az első Futár-kijelzőnek Kispesten, a Kossuth téren.
A táblát egy hete kapcsolták be. Erős, egy centi vastag üveg védi a vandáloktól, de úgy tűnik, ez sem volt elég. Az Index nformációi szerint ez volt az első Futár-kijelző, amit tönkretettek.
A BKK kedden este észlelte a rongálást, alig hat nappal az után, hogy a kijelző megkezdte az éles működését.
A kijelzőt leszerelik és elszállítják, csak ezután tudják pontosan megállapítani a kár mértéket, illetve azt is, hogy a közel 1 centiméter vastagságú üveget milyen eszközzel tudták ilyen mértékben megrongálni. Az előzetes vizsgálat szerint a kijelző üvege, illetve középső LED panelje sérült, de a kár ennél nagyobb is lehet. A sérülés mértékétől függően az anyagi kár a kijelző teljes értékét is elérheti, azaz akár 2 millió forint is lehet.
Minden berendezés fel van szerelve rongálásérzékelővel, mely a nagyobb ütéseket, illetve a törést is érzékeli. A rongálás pontos idejét a kijelző tárolja, amely a berendezés környezetében lévő térfigyelő kamerák felvételeinek kiértékelésekor nagy segítség lehet. A feljelentést megtették.
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Sok tízezer magyarnak biztosítunk munkát és megélhetést (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








