8 °C Budapest

Így kaphatsz 35 ezres bírságot a Balaton partján

2016. július 6. 17:35

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a Szamos folyó déli részén tartott ellenőrzéseket a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állami Halőri Szolgálata (ÁHSZ). Az egyik helyszínen egy jogosulatlanul kifogott 50 kg-os, 175 cm hosszú harcsát engedtek vissza a vízbe a halőrök, de engedély nélküli horgászokat és egy étteremben igazolatlan eredetű halakat is találtak.

A megengedettnél több horgászeszköz használata miatt négy emberrel szemben kellett intézkedniük a halőröknek a Szamossályi horgásztavon. Közülük három pecásnak engedélye sem volt. Az ÁHSZ másik csoportja Tunyogmatolcs térségében szintén engedély nélküli horgászokat csípett nyakon, két esetben pedig tiltott horgászmódszer, az ún. gereblyézés miatt kellett eljárniuk az ellenőröknek.

Szamosangyalos térségében egy halászt ellenőriztek a halőrök, akiről kiderült, engedély nélkül és a bevallott három helyett öt varsával halászott. A rapsic csónakjában egy 6 és egy csaknem 50 kg-os, 175 cm hosszú harcsát is találtak az ellenőrök. A szakemberek az állatokat visszaengedték a folyóba, a varsákat pedig bizonyítékként lefoglalták.

Egy csengeri étteremben is vizsgálódtak az ÁHSZ ellenőrei. Az étterem étlapján pontyot és harcsát is kínált, a konyha hűtőiben azonban halat nem találtak az ellenőrök. Előkerült viszont több mint 44 kg fagyasztott, konyhakész felcímkézetlen hal az egység külső "egyéb" raktáraiból. Az igazolatlan eredetű halakat a hatóság lefoglalta és megsemmisíttette.

A NÉBIH valamennyi jogsértő személy ellen eljárást indított. Az engedély nélkül történő horgászatért kiszabható legkisebb bírság 35.000 Ft. Ez, mivel az elkövetők a megengedettnél több horgászeszközt használtak, legalább 10.000 Ft-tal emelkedik, emellett a szakemberek az orvhorgászokat minimum három hónapra eltiltják a horgászattól. A tiltott horgászmódszert (gereblyézés) alkalmazó pecások legalább 100.000 Ft bírságra számíthatnak, de a büntetés - a körülményektől függően - akár 500.000 Ft is lehet. Engedély nélküli halászat esetén a bírság 50.000 Ft-tól 300.000 Ft-ig terjedhet.

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem