A Pénzcentrum évek óta gyűjti a strandárakat, és bár még nem minden település tette közzé a 2026-os díjakat, a már elérhető adatok alapján idén is...
Makovecz Imre hátrahagyott tervei közül a kormány megvalósítaná azokat, amiket lehet. Több száz épület is szóba jöhet. Szavazz, Te melyiket választanád!
Mint ismert, a napokban kormányhatározatot adtak ki a 2011. szeptember 27-én elhunyt Makovecz Imre munkásságának megőrzéséről. E szerint jövő május 30-ig többnyelvű monográfiát kell kiadni a Kossuth-díjas tervező munkásságáról, és március 15-én meg kell nyitni egy róla szóló kiállítást is. Továbbá jövő augusztus végéig ki kell alakítani egy Makovecz-túraútvonalat is, ahol a magyarországi organikus építészetet mutatják be. A megbízott minisztériumoknak pedig még idén elő kell állniuk azzal, hol lehet külföldön is népszerűsíteni a magyar organikus építészet kiemelkedő alkotásait.
Ez azonban még nem minden. A tervek szerint műemléki védelem alá vonnák a Makovecz-épületeket. Sőt, a minisztériumoknak át kell nézniük a hátrahagyott terveket is, és javaslatot kell tenniük arra, melyek érdemesek megvalósításra. Ez viszont nem kis munka. Makovecz Imre munkássága során ugyanis közel ötszáz épületet tervezett, amelynek hozzávetőlegesen a fele épült meg. A Pénzcentrum.hu ezúttal az eddig el nem készült alkotások közül mutat három érdekes lehetőséget. A cikk végén Te is szavazhatsz, melyik épüljön meg.
Szentek és Kárhozottak Temploma
Makovecz leggrandiózusabb, hosszú évekig tökéletesített budapesti terve a Felső-Krisztinavárosi "Szentek és Kárhozottak Temploma". Az Apor Vilmos térre megálmodott, katedrális méretű épület terve egy pályázatra készült még 2004-ben. Megvalósításának elsődleges és komoly akadálya az anyagiak hiánya volt; de a korábbi hírek szerint a katolikus egyháznak szüksége sincs igazán a kiszemelt területen egy ekkora épületre.



Hungarikum-utca
Alig néhány éve kelt híre, hogy új üzletsor épülhet, Makovecz tervei alapján a Citadella falazatán kívüli körsétányra. Támogatási nyilatkozatában Makovecz Imre még 2011-ben így írt a fejlesztésről: "Fontosnak tartom a Citadella teljes átalakítását, jelenlegi állapotának felszámolását, és egy új, egységes magyarságtudatot és hagyományt megjelenítő építmény létrehozását." A rendelkezésre álló információk szerint egyébként az örökösök és a Citadella bérlői már rég megegyeztek. A fejlesztés tehát, ha a város/kerületi vezetés is úgy dönt, hamarosan kezdetét veheti a mintaépületnek szánt Trianon Házzal.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Nyári színház Hódmezővásárhelyen
Idén tavasszal kiállítás nyílt a magyar építész tárlaton még nem szerepelt 50 rajzából. Ezek közül egyiken a hódmezővásárhelyi nyári színház terve volt látható azzal az aláírással, hogy az 50-es években a színházat a diktatúra lerombolta.


-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








