Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Befagyasztják az üzemanyag árát Horvátországban, jelentette be Andrej Plenkovic miniszterelnök.
Az országban az üzemanyagra kivetett adót is csökkentik: a benzin adója nagyjából 20, a gázolajé nagyjából tíz forinttal lesz kevesebb. Az árstop egyelőre egy hónapra lesz bevezetve, két hét múlva viszont kisebb korrekció várható, számol be az rtl.hu az Index című horvát lap alapján.
A hatósági árak szerdától lépnek életbe, és a következőképp alakulnak:
- a 95-ös benzin 13,5 kuna (697 forint) lesz,
- a gázolaj 13,08 kuna (676 forint),
- a szintetikus, kék benzin 9,45 kuna (488 forint)
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
- A rendőröknek is hazudott az apa, hogy lánya visszaköltözzön hozzá
- Együttműködésre készül a Széchenyi István Egyedem és a kínai járműóriás NIO
- Peren kívül egyezne meg a Nemzeti Színházzal Horváth Lajos Ottó
- Uniós megegyezés született a befagyasztott orosz pénzek ügyében
- Újabb fejlemény a bőnyi iskolában megkéselt diáklány ügyében
- Az UVSE nyerte a női vízilabda országos bajnokságot