Új szabályok léptek életbe a siófoki Sió-zsilipnél. Többek között tilos drónozni, dohányozni és csak gyalogosan lehet közlekedni.
Valós veszéllyé vált, hogy az újabb határzár bevezetése miatt még nagyon hosszú ideig nem lesznek Budapesten turisták, ezt pedig megannyi étterem, bár, szálloda csődjét is okozhatja, ami majd a későbbiekben még jócskán visszaüthet - írja a 24.hu.
Budapesten még minimum fél évig nem lesz normális léptékű turizmus, ami rengeteg bár, szálloda, étterem csődjét okozhatja. Ezzel pedig az az igazán nagy probléma, hogy ha a most csődbe jutó vállalkozások zárva lesznek, akkor ha helyre áll a megszokott körforgás, akkor a Budapestre érkező turisták azt tapasztalják majd, hogy a fővárosban már nincs semmi - többek között erről beszélt a lapnak Faix Csaba, a Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. és a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ ügyvezetője.
A szakember az interjúban beszélt arról is, hogy bár szerinte is a legfontosabb az emberek élete a koronavírus járvány idején, a teljes határzárat túlzásnak tartja, hiszen az, ahogy fogalmaz, elképesztő károkat okoz a turizmusban és vendéglátásban.
- mondta el a lapnak. Faix Csaba arról is beszélt, hogy az egyik legnagyobb kihívás most a szektorban, hogy a képzett szakmunkaerőt meg tudják tartani a vállalkozások, mert ha őket most elveszítik, akkor később nem vagy csak nagyon lassan lehet majd ezt pótolni.
A szakember ezen felül rámutatott arra is, hogy a normális élet többé-kevésbe 1 év múlva állhat vissza a turizmusban, meglátása szerint ha egy úti cél biztonságosnak tekinthető, akkor azután 6 hónappal kezdenek el oda utazni az emberek.
Rém értékes papír lapul megannyi magyar fiókban: sokan nem is tudják, mennyire sokat is ér valójában
Kevés dologban lehet elmondani, hogy Magyarország előz olyan országokat, mint Ausztria, Hollandia vagy Svájc, márpedig az útlevelünk erősebb.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Megüzenték a Békement célját
- Kedden megtámadják a szúnyogokat Budapest egyik legkedveltebb Duna-szakaszán
- Vízitragédia történt Verőcénél, többen meghaltak, a szállodahajó menekülőre fogta
- Találj egy embert, és nyert ügyed van - választási furcsaság
- Véres ukrán siker Szaúd-Arábiában
- Vulkanológus: a vulkánok akkor is veszélyesek, amikor éppen nem működnek