Csütörtök estétől markáns hidegfront érkezik sokfelé csapadékkal.
Trianon századik évfordulójától, június 4-étől Csongrád megye neve Csongrád-Csanád megye lesz - jelentette be Juhász Tünde kormánymegbízott hétfőn Szegeden.
A kormánymegbízott a sajtótájékoztatón azt mondta: Trianon igazságtalan békediktátuma száz évvel ezelőtt mély sebet ejtett hazánkon, s ez talán soha nem fog begyógyulni. Bár a végleges felépülés nem jöhet el számunkra, de némi gyógyírt jelenthet - legalábbis nekünk, Csongrád megyeieknek -, hogy Trianon századik évfordulóján szűkebb otthonunk neve immár Csongrád-Csanád megye lesz - tette hozzá.
A döntés történelmileg indokolható, eszmeileg pedig érthető, hiszen a Trianonban szétszakított Magyarország egyesítésének és összefogásának vágyát szimbolizálja - hangsúlyozta Juhász Tünde. A kormánymegbízott emlékeztetett arra, hogy az Országgyűlés 2017-ben Lázár Jánosnak, a térség országgyűlési képviselőjének javaslatára - ellenszavazat nélkül - módosította a megye nevét.
Juhász Tünde közölte, a megyében élőknek nincs teendőjük a névváltoztatás miatt. A megyei kormányhivatal honlapja és elektronikus levelezési címe nem változik meg, a hatóságok bélyegezőit, a névjegykártyákat lecserélik, ez összességében egy-két millió forintos költséggel jár.
Miklós Péter történész, a Tornyai-múzeum igazgatója kifejtette, a magyar államisággal egyidős megyerendszer az önkormányzatiság és az autonómia egyik legrégebbi megnyilvánulása. A mai Csongrád megye területén három eltérő entitás létezett a modern korban: Csongrád, Csanád és Torontál megye, s az előbbi kettő egyidős a magyar államisággal. Ez az ezeréves múlt is indokolja az 1950-ben megszüntetett Csanád vármegye nevének újbóli felvételét - mondta a szakember.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A megye mai területének jelentős része az egykori Csongrád megye adja. 1950-ben ehhez csatolták a modern korban makói székhelyű Csanád megye mintegy felét, valamint a csaknem 10 ezer négyzetkilométeres egykori Torontál vármegye egy kis részét - közölte a történész.
Gémes László, a Csongrád megyei közgyűlés elnöke elmondta, a megyei önkormányzat egy hat centiméter átmérőjű bronzérmével emlékezik meg a névváltásról. Az érme előlapján Csongrád-Csanád megye címere látható a régió elnevezésével, hátlapján pedig a megye korvonala szerepel az egykori és mai megyeszékhelyekkel, valamint a megyék pajzsaival. Egy térkép is készül, amelyen a mai megye mellett a korábbi megyehatárok is láthatók - tette hozzá.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Egy 175 éves eseményt ünnepelhetünk a jövő hét végén
- Antony Blinken: Harkiv védelme "sürgető prioritás"
- Zarándokok indultak Budapestről Csíksomlyóra
- Újabb orosz-kínai csúcstalálkozót tartanak Pekingben
- Szakértő: a kampány megkönnyíti a magányos merénylők dolgát
- Jelentős fordulat a magyarországi lakáspiacon