22 °C Budapest

Lehet, hogy még 2021-ben sem rendezhetik meg az olimpiát: ez is kevés lenne hozzá

2020. április 20. 19:58

Egy japán virológusprofesszor igencsak pesszimista a tokiói olimpia ügyében. "Őszintén szólva nem valószínű, hogy jövőre meg lehet rendezni az olimpiát" - közölte Ivata Kentaro a kobei egyetem virológusprofesszora. A március 24-én hozott döntés értelmében az idei tokiói nyári játékokat egy évvel elhalasztották a koronavírus-járvány miatt. Elképzelhető azonban, hogy még az egyéves haladék is kevés lesz.

A szakember szerint két feltételre is szükség lenne az olimpia jövő évi megrendezéséhez: egyrészt Japánban uralni kellene a járványhelyzetet, másrészt pedig a világ minden pontján, hiszen még a Föld legeldugottabb pontjáról is érkeznek sportolók, szakemberek és szurkolók a legnagyobb sporteseményre - írja az Infostart.

Japán megbirkózhat addig a betegséggel, de nem hiszem, hogy ez mindenhol sikerül majd, és ezért vagyok pesszimista a 2021-es rendezést illetően

- mondta Ivata Kentaro. Az egyik megoldás az lehet, ha kizárják a nézőket az eseményről, vagy legalábbis jelentősen korlátozzák a részvételt, így meg lehet előzni a fertőzés kiújulását. A szervezők közben már dolgoznak a 2021-es olimpiai program kidolgozásán, és nem foglalkoznak a játékok teljes törlésével. Mint a szervezőbizottság szóvivője a múlt héten közölte: nincs B-terv.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 7. kedd
Gizella
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem