A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 17,96 pontos, 0,03 százalékos emelkedéssel, 68 900,51 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Egy héten belül 15 forinttal drágul a benzin, a gázolaj pedig már lassan a 400 forintot is eléri. Újabb áremelést jelentett be a Mol.
A Mol bruttó 9 forinttal emeli a 95-ös benzin és 5 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán. Az emeléssel a benzin literenkénti átlagára 386 forintra, a gázolajé 394 forintra nő.
Az üzemanyagok ára legutóbb pénteken változott, akkor a benzin literje 6 forinttal, a gázolajlé 2 forinttal drágult.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
- Negyed évszázad után feltámad hamvaiból egy klasszikus mobiltelefon
- Új utat találtak a hackerek az okostelefonokba
- Még egy fontos Duna-parti autós szakaszt zárnak le
- Ez nem sci-fi: felfegyverzett robotkutyák uralhatják a harctereket
- Magyarországi gyűlések idején blokkolt mobilhálózat? - Megszólalt a rendőrség
- Fizetős lett a szétlopott szellemváros a Balaton közelében