Fejér, Bács-Kiskun, Tolna és Baranya vármegyében is vannak már útlezárások vagy sebességkorlátozással érintett szakaszok.
Los Angeles, Mexikó, Thaiföld - többek között ezeket az úticélokat látogatták meg a magyar celebek, amíg mi itthon fagyoskodtunk. Mutatjuk, melyik sztár hova utazott, és azt is, hogy idén nyáron nekünk hova érdemes ellátogatni.
Amíg nálunk röpködtek a mínuszok, addig az egyenlítő környékén éppen nyár volt. Ezt sok magyar híresség is kihasználta és repülőre ült. A Story magazin összesítéséből pedig az is kiderült, ki hova ment.
- Vastag Csaba Amerikában lépett fel a rajongói előtt. Az utazása során persze Hollywoodba, és a Hírességek sétányára is ellátogatott.
- Judy Santo Domingoban ügyelt arra, hogy ne égjen le se ő, se a családja a napon.
- Iszak Eszter a pálmafák árnyékában olvasgatott Puerto Vallarta-ban, Mexikóban.
- Szűcs Judit az első osztályon utazott Thaiföldre.
- Nagy Alexa Szingapúrba látogatott.
- mondta el a lapnak a színésznő.
- Bódi Guszti és Margó pedig már decemberben kibérelnek egy lakást Thaiföldön és tavaszig haza sem jönnek.
Olcsón is megúszhatjuk az utazást
Bár a magyarok többsége nem igazán szokott utazni a téli hónapokban, sőt sokan örülnek, ha nyáron el tudnak menni valahová. Szerencsére azonban a külföldi utazások sem mindig méregdrágák. a határainkon túl is van jó néhány hely, amelyek közül párat bátran felírhatunk az idei bankacslistánkra, hiszen nem megy rá ingünk-gatyánk az utazásra.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A backpacker index - vagyis a hátizsákindex szerint idén ezek lesznek a legolcsóbb uticélok:
10. Zágráb, Horvátország
9. Varsó, Lengyelország
8. Český Krumlov, Csehország
7. Kijev, Ukrajna
6. Szarajevó, Bosznia-Hercegovina főváros
5.Budapest, Magyarország
4. Belgrád, Szerbia
3. Bukarest, Románia
2. Krakkó, Lengyelország
1. Szófia, Bulgária- Címlapkép forrása: Getty Images Hungary
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
-
A nyugdíjra készülve ennyi adó-visszatérítést lehet igényelni
Arra keressük a választ, hogy olvasóink az állami nyugdíjat milyen egyéb megtakarításokkal tervezik kiegészíteni.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
100 milliós támogatás a Lidltől a Heim Pál Gyermekkórháznak (x)
A vállalati stratégia része a társadalmi felelősségvállalás.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.