Baleset miatt lezárták az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalát a hegyeshalmi határátkelőhely után szerda délelőtt.
Közel kilencszáz magyarországi helyszínen ellenőrzi a rendőrség a sebességhatár túllépését ma reggel hattól 24 órán keresztül a Speedmarathon nemzetközi akció keretében.
Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (TISPOL) által végzett ellenőrzés 874 magyarországi helyszínére mintegy 650 javaslat érkezett a lakosságtól. Az ellenőrzések helyszínét és időpontját megyékre bontva megtalálhatja a rendőrség honlapján.
Az akcióban csak a sebességhatár betartását ellenőrzik. Egy eszközt hat-hét helyen is bevetnek. A traffipax egy-egy helyszínen legfeljebb négy órán át méri a sebességet.
A múlt évi összeurópai ellenőrzési akció során a legtöbb gyorshajtót Németországban (mintegy 11 ezer) és Olaszországban (5,5 ezer) mérték be, Magyarország a harmadik helyre került 5 ezer gyorshajtóval.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
- A rendőröknek is hazudott az apa, hogy lánya visszaköltözzön hozzá
- Együttműködésre készül a Széchenyi István Egyedem és a kínai járműóriás NIO
- Peren kívül egyezne meg a Nemzeti Színházzal Horváth Lajos Ottó
- Uniós megegyezés született a befagyasztott orosz pénzek ügyében
- Újabb fejlemény a bőnyi iskolában megkéselt diáklány ügyében
- Az UVSE nyerte a női vízilabda országos bajnokságot