Baleset miatt lezárták az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalát a hegyeshalmi határátkelőhely után szerda délelőtt.
Eső, záporok várnak ránk a következő napokban: marad a vérbeli őszi időjárás.
Szerda reggelre az ország jelentős részére kiterjed az újabb esőzés, ez alól inkább csak a keleti, északkeleti tájak jelenthetnek kivételt. Délnyugaton beágyazott záporok is előfordulhatnak. A középső tájakon és a Dunántúlon többfelé megélénkül, a Dunántúli-középhegység térségében akár meg is erősödhet a keleti, délkeleti szél. Viszont enyhébb lesz a hajnal, a legalacsonyabb hőmérséklet 5 és 10°C között alakul.
Napközben alapvetően borult lesz fölöttünk az ég, csupán eleinte az északkeleti csücsökben lehet kissé vékonyabb, szakadozottabb a felhőzet. Sokfelé várható eső, záporeső, többfelé jelentős mennyiségű csapadékra számíthatunk, a legkevesebb eső a keleti, északkeleti tájakon várható. A keleties szelet többfelé élénk, a Dunántúl északi felén erős lökések kísérhetik. Délutánra 9 és 15 fok közé melegszik a levegő, a keleti, délkeleti tájakon mérhetjük a legmagasabb értékeket.
Csütörtökön reggel az ország nagy részén folytatódik a csapadékos idő, többfelé továbbra is kiadós esőzésre van kilátás, délnyugaton pedig záporok továbbra is kialakulhatnak. A keleti, délkeleti szelet élénk, erős lökések kísérhetik. A legalacsonyabb hőmérséklet 8 és 12 fok között alakul.
Szerdán országszerte csapadékos idő várható, többfelé jelentős mennyiségű esővel, így vizes, csúszós utakra szinte mindenhol számítani kell, helyenként akár vízátfolyások is nehezíthetik a közlekedők dolgát. Az intenzív záporokban hirtelen jelentősen lecsökkenhet a látástávolság. Az élénk, erős keleties szél ronthatja a járművek menetstabilitását. Tartsunk nagyobb követési távolságot, vezessünk nagyon óvatosan!
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
- A rendőröknek is hazudott az apa, hogy lánya visszaköltözzön hozzá
- Együttműködésre készül a Széchenyi István Egyedem és a kínai járműóriás NIO
- Peren kívül egyezne meg a Nemzeti Színházzal Horváth Lajos Ottó
- Uniós megegyezés született a befagyasztott orosz pénzek ügyében
- Újabb fejlemény a bőnyi iskolában megkéselt diáklány ügyében
- Az UVSE nyerte a női vízilabda országos bajnokságot