Ilyen időjárásra készülj a 40. héten

MTI
2015. szeptember 27. 17:55

A következő napokban is folytatódik a borús, esős idő, sokfelé megerősödik a szél. A hét második felében viszont, októberre némileg javul az idő, több napsütésre lehet számítani, s a hétvégén sokfelé visszatérnek a 20 Celsius-fok feletti maximumok is - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap.

Az országos középtávú előrejelzés szerint hétfőn általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, ugyanakkor a Dunántúl északnyugati tájain rövidebb-hosszabb időre a nap is kisüthet. Előbb a délkeleti megyékben, majd napközben az Alföld területén ismét sokfelé várható eső. Délutántól a Dunántúl délkeleti, déli részein is mind több helyen eshet. A Nyugat-Dunántúlon és az Alföldön erős, sőt Sopron és a Zempléni-hegység térségében viharos széllökések sem kizártak. A legalacsonyabb hőmérséklet általában 8-13 fok között, a legmagasabb 12-18 fok között várható. Délkeleten lesz a leghűvösebb, északnyugaton a legmelegebb.

Kedden az ország északi felén néhány órára kisüt a nap, délen viszont erősen felhős marad az ég, s elszórtan kisebb eső, zápor is lehet. Elsősorban az Alföldön erős, néhol viharos szél is lehet. A leghidegebb órákban általában 7-12 fok valószínű, de az északi völgyekben ennél néhány fokkal hidegebb lesz. Napközben 14-18 fokig melegszik a levegő.

Szerdán is jellemzően felhős lesz az idő, helyenként kisebb eső, zápor is előfordulhat. Ugyanakkor délen rövidebb, északon pedig hosszabb időre is kisüthet a nap. A Dunától keletre erős, néhol viharos széllökések is lehetnek. A minimumhőmérséklet általában 6-11 fok között várható, de a kevésbé felhős, szélvédett területeken ennél néhány fokkal hidegebb lesz. A nappali maximumok 13-17 fok között alakulnak.

Október elsején, csütörtökön csapadék nem valószínű, s az ország nagy részén akár több órára is kisüt a nap. A legalacsonyabb hőmérséklet általában 4-9 fok között alakul, a derült, szélvédett helyeken hidegebb is lehet. A legmagasabb hőmérséklet 15-20 fok között várható.

Pénteken többnyire napos idő várható, csapadék nem valószínű. A leghidegebb órákban általában 3-10 fok lehet. Napközben 18-21 fokig melegszik a levegő.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Szombaton elszórtan kialakulhat zápor, de emellett mindenütt kisüt a nap. A minimumhőmérséklet általában 5-11, a maximumhőmérséklet 19-23 fok között alakul.

Vasárnap szórványosan záporra, néhol zivatarra is készülni kell. A legalacsonyabb hőmérséklet általában 9-14, a legmagasabb 19-24 fok között valószínű - olvasható az előrejelzésben.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. május 8. 21:14
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm