Baleset miatt lezárták az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalát a hegyeshalmi határátkelőhely után szerda délelőtt.
A hétvége első felében borult lesz az ég, kevés az esélye a napsütésnek.
Túlnyomóan borult lesz az ég, majd elvékonyodik, nyugaton és az Észak-Alföldön fel is szakadozik a felhőzet. Éjszakára újra befelhősödik, nagy területen köd is képződik, ami szombaton fokozatosan zsugorodik. Az összefüggő rétegfelhőzetből szakadozott gomolyfelhőzet keletkezik, határozott felhőzet-csökkenés csak késő délutántól várható. Nyugaton lesz a több, keleten, északkeleten a kevesebb napsütés. Elszórtan fordulhat elő szitálás, illetve kis mennyiségű eső, de szombaton napközben már csak keleten lehet csapadék. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, szombaton napközben Sopron környékén megélénkül a déli szél.
A távolabbi kilátásokért kattints a Pénzcentrum időjárás aloldalára!
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9, 14 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 19, 24 fok között valószínű.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
- Együttműködésre készül a Széchenyi István Egyedem és a kínai járműóriás NIO
- Peren kívül egyezne meg a Nemzeti Színházzal Horváth Lajos Ottó
- Uniós megegyezés született a befagyasztott orosz pénzek ügyében
- Újabb fejlemény a bőnyi iskolában megkéselt diáklány ügyében
- Az UVSE nyerte a női vízilabda országos bajnokságot
- Van, aki ezt is elhiszi - mesterségesen természetes képek