13 °C Budapest

Ezek lettek Budapest legmenőbb fürdői tavaly

2015. január 27. 14:30

A Sziget alatt és az év végi ünnepi időszakban fürdőztünk a legtöbbet. A legnépszerűbb a Széchenyi fürdő.

Rengetegen keresték fel 2014 év folyamán a budapesti fürdőket. A 12 fürdő az év során mintegy 3,5 millió látogatót fogadott. A 2013. évi forgalomhoz képest ez 6,5 százalékos növekedést jelent. Míg a beutalóval érkező vendégek száma 2,7 százalékkal, addig a készpénzes vendégek száma 7,2 százalékkal növekedett. A Társaság éves árbevétele meghaladta a 8,5 milliárd forintot. A fürdők különösen nagy forgalmat bonyolítottak a Sziget Fesztivál ideje alatt, valamint év végén, az ünnepi időszakban - tájékoztatotta a Pénzcentrumot a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.

A gyógyfürdők közül kiemelkedő forgalmat bonyolított a Széchenyi Gyógyfürdő, mely újabb világhírt szerzett magának, hiszen a National Geographic tudományos magazin fotópályázatán az első helyen végzett a világhírű helyről készült fénykép. Európa legnagyobb fedett fürdőkomplexuma több mint 1,3 millió vendéget fogadott 2014-ben, ami 6 százalékos növekedést jelent 2013-hoz képest. A második leglátogatottabb fürdőnk, a Szt. Gellért Gyógyfürdő éves szinten több mint 13 százalékos látogatószám növekedést könyvelhetett el.

Sok fürdőhely fejlődött a tavalyi évben, a Rudas fürdő új wellness részleget és szauna világot kapott. A Dandár fürdő új kültéri medencéjének és szauna világának megépítése például jelentősen növelte a fürdő év végi forgalmát. A Rudas fürdő decemberi látogatószáma közel 40 százalékkal, a Dandár fürdő XII. havi vendégforgalma pedig közel 74 százalékkal emelkedett 2013. évhez képest.

Az 2015. év számos újdonságot tartogat a vendégek számára, így többek között a Zsigmondy Kártyával rendelkező vendégek az eddigi 3 óra, helyett 2015. január 1-től 4 órán keresztül vehetik igénybe 50% kedvezménnyel a Széchenyi és Gellért fürdők szolgáltatásait. Előbbi fürdők kivételével immáron az összes állandó fürdő kínál kedvezményes jegyet a nyugdíjas vendégek részére.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A 2015. évi fejlesztési tervekben számos fürdő műszaki fejlesztése, illetve bővítése szerepel. Márciusban megkezdődik a Széchenyi Fürdő gépészeti rekonstrukciója, szeptemberben indul a Dagály Strandfürdő bővítése, valamint a Palatinus és Paskál Strandfürdő téliesítése.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem