Tanácstalan szülőknek, nagyszülőknek, rokonoknak is alternatívát jelenthet, ha fesztiválbérletet vesznek ajándékba a gyereknek, az unokának. A legnagyobb 2013-as rendezvényekre már most megvehetjük a belépőt, ráadásul az áruk is kedvező.
Bár messze van még 2013 nyara, vannak, akik már most készülnek rá. A legnagyobb magyar és külföldi fesztiválok szervezői már gőzerővel dolgoznak a jövő évi rendezvényeken. A tanácstalan karácsonyi ajándékozók számára pedig kapóra jöhet, hogy már most megvehetjük a belépőket a jövő évi rendezvényekre, többségüket még alacsony áron, vagy speciális csomagban. A Pénzcentrum.hu mutatja a választékot.
Fontos információ, hogy a nagy magyar fesztiválok belépőiért Üdülési Csekkel (Figyelem! Már csak év végéig használhatjuk fel a megmaradt utalványokat!), SZÉP-kártyával, valamint más utalványokkal is fizethetünk.
Sziget
Augusztus 5-12.
Budapest, Óbudai-sziget
A tavaly Európa Legjobb Nagyfesztiváljává választott Sziget - ami jövőre augusztus 5-én nyit a nulladik nappal és 12-én hétfő hajnalban zárja majd kapuit - az ottalvós, hét napra szóló bérleteket 58 ezerért, a hazamenős, öt napra szólót 49 ezerért és a napijegyet 13 ezer forintért kínálja május 5-ig. A 2013-as Szigeten már biztosan ott lesz az angol sztárzenekar, a Blur, amely először lép fel Magyarországon.
Balaton Sound
Július 11-14.
Zamárdi
Évek óta teltházas napokkal "üzemel", az idén már Európa legjobb "közepes méretű" fesztiválja címért versengő Balaton Sound, mely jövőre július 11-12-13-14-én tölti meg a Zamárdi szabadstrandot. A Balaton-parti nyaralásnak új minőséget adó fesztiválra a kedvezményes időszakban - idén novembertől április 14-ig - 33 ezer forintért lehet bérletet váltani, és 14 ezer forintért napijegyet venni. Cikkünk megjelenéséig a szervezők egy fellépő nevét sem hozták nyilvánosságra.
VOLT Fesztivál
Július 3-6.
Sopron
A tavalyi időpontnál egy héttel később - július 3-4-5-6-án hívja változatos programjaival Sopronba látogatóit a VOLT Fesztivál. A vidéki fesztivál idén egy kedves gesztussal lepi meg a fiatalokat: december 31-ig a 2013-as VOLT-ra olcsóbb lesz a jegy, mint az a 2012-fesztiválra volt. Így az év végéig a bérlet mindössze 19.900 forintba, míg a napijegy 8.500 forintba kerül. De jövőre sem emelkednek az árak az idei fesztiválhoz képest: ugyanúgy 20.900 FT lesz a bérlet és 8.990 Ft a napijegy 2013-ban is, az április 14-ig tartó elővételes időszakban.
A VOLT 2013-as fellépői között lesz a Thirty Seconds To Mars, a Queens of the Stone Age, Parov Stelar, Jamie Woon és Example is.
Hegyalja Fesztivál
Június 25-30.
Rakamaz-Tokaj
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Tavaly 85 ezren buliztak a Tisza-parton, idén a szervezők több mint 200 fellépőt ígérnek. A jövő évi belépő most náluk is olcsóbb, mint az idei volt: 14.500 forintért juthatunk hozzá a négynapos tokaji bulira szóló jegyhez, december 31-ig. Az egyik legnagyobb újdonság, hogy elkészült a a Kis- és Nagyteknősbéka Ház Tokajban. A fesztiválterületen lévő Nagyteknősbéka Ház - amely nevét az alakjáról kapta - akváriumokkal, terráriumokkal berendezett kiállítóhely és kilátó is egyben, a fesztivál ideje alatt pedig beléptető csarnokként működik majd.
Jövőre biztosan ott lesz Tokajban az Asking Alexandria, a Coal Chamber, a The Devil Wears Prada (Band), az Every Time I Die és a Bouncing Souls.
EFOTT
Június 25-30.
Zánka
Jövőre Zánkán rendezik az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóját, ismertebb nevén az EFOTT-ot. A Balaton északi partjának 209 hektáros erdős-ligetes részén, a felújított Új Nemzedék Központ (az egykori Úttörőváros komplexumának) árnyékos területén a tavalyinál is több strandprogrammal várják a fesztiválozókat. A rendezvény házigazdája a Budapesti Corvinus Egyetem lesz.
A zenei programban jövőre is döntő többséggel magyar előadók lépnek fel, a koncertek mellett pedig sok más kulturális esemény és sportlehetőség várja a fiatalokat. A hetijegy január 5-ig 12.490 forintba kerül.
EXIT
Július 10-14.
Újvidék, Szerbia
Júliusban rendezik meg a Balkán egyik legizgalmasabb fesztiválját, az újvidéki EXIT-et, a Duna partján, a Péterváradi erődben. A rendezvényre tízezrével látogatnak fiatalok a világ minden sarkából, a magyar bulizók körében is évről-évre népszerűbb. Újdonság, hogy a magyar fesztiválokhoz hasonlóan az EXIT is készül egy nulladik nappal, így öt naposra bővül a rendezvény, amelynek szervezői több fontos és látványos újítást is ígérnek.
Az úgynevezett Early Bird (azaz a legkorábban megvásárolható) jegyek év végig 72 euróba (20.400 forint) kerülnek, ez az összeg a kemping árát is magában foglalja. 2013-as fellépőkről egyelőre nincsenek információink.
Hideout
Július 3-5.
Pag-sziget, Horvátország
Novemberben kezdődött el a jegyárusítás a 2013-as Hideout fesztiválra. Bár a horvátországi rendezvény csak júliusban kerül megrendelésre, az érdeklődés hatalmasnak bizonyul: a szervezők tájékoztatása szerint a jegyeknek mindössze 30 százaléka kapható már csak, a belépők valószínűleg heteken belül elfogynak 8a helyszínen pedig nem lesz lehetőség jegyvásárlásra). A horvátországi Pag szigetén megrendezésre kerülő partyfesztivál méretén ugyanakkor nem változtatnak: a korábbi tájékoztatás szerint belépőkből sem értékesítenek többet, mint tavaly, így próbálják megőrizni a rendezvény családias jellegét. A rendezvényt leginkább Nagy-Britanniából érkező fiatalok látogatják, de tavaly a Pénzcentrum.hu találkozott német, holland, sőt, ausztrál fesztiválozókkal is. A bérletek 109 fontba (38 ezer forint) kerülnek, a fellépők között pedig az elektronikus zene aktuális sztárjai találhatjuk, mint például Seth Troxler, Julio Bashmore, Jamie Jones, a Modeselektor, a Soul Clap, vagy Joy Orbison.
Címlapkép: Sziget/Balogh Zoltán
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Robert Kalinák bejelentése: nincs túl az életveszélyen Robert Fico
- Uniós eljárás folyik a Facebook és az Instagram üzemeltetője ellen
- Három megyére adtak ki viharjelzést - ítéletidővel ront ránk a hidegfront
- Újabb műtét várhat Robert Ficóra
- Kriminálpszichológus: paranoid igazságosztó lehet a férfi, aki rálőtt Robert Ficóra
- Szentkirályi Alexandra: kapjanak a BKK-dolgozók is virtuális bérletet!