Több mint ötven új közúti határátkelőhely létesülhet Magyarország és Románia között - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
A közlemény szerint Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár pénteken arról állapodott meg Ovidiu Ioan Silaghi román közlekedési és infrastruktúraügyi miniszterrel és Septimiu Buzasu közlekedési államtitkárral, hogy megkezdik a tárgyalásokat a közös határszakaszon kijelölendő, a tervek szerint 57 új közúti határátkelőhely megépítését lehetővé tevő keretegyezményről.
A szatmárnémeti, közúti és vasúti témában folytatott megbeszélésen a román fél a belügyminisztérium államtitkárát jelölte ki főtárgyalónak, míg magyar részről Völner Pál vezeti az egyeztetéseket - áll a dokumentumban.
A tárca tájékoztatása szerint a tervezett magyar-román keretegyezmény a Szlovákiával létrejött és ratifikált, államhatáron található és megépítendő utakhoz tartozó közúti határátkelőhelyekről szóló megállapodás mintájára készülne. A dokumentum mellékletében nevesítendő utak, hidak, kompok, kerékpárutak létrehozása és fejlesztése újabb, külön államközi szerződések megkötése nélkül is lehetségessé válik. Az egyezmény közös elfogadásával a tervezett útszakaszok gyorsabb ütemben épülhetnek meg a helyben rendelkezésre álló forrásokból, uniós vagy egyéb támogatással - emelték ki.
A minisztérium tájékoztatása szerint a magyar-román határszakasz 448 kilométer hosszú, amelyen jelenleg 10 közúti határátkelő van, egymástól átlagosan 45 kilométer távolságra. A felmérések szerint további 57 határátkelő kiépítésére várható reális igény. Megvalósításuk esetén a határt 6,7 kilométerenként lehet majd keresztezni, ami nyugat-európai példák alapján is kielégítőnek mondható - olvasható a közleményben.
Rém értékes papír lapul megannyi magyar fiókban: sokan nem is tudják, mennyire sokat is ér valójában
Kevés dologban lehet elmondani, hogy Magyarország előz olyan országokat, mint Ausztria, Hollandia vagy Svájc, márpedig az útlevelünk erősebb.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Dübörög a bevásárlóturizmus a szlovák határ közelében, pünkösdhétfőn jöhet a csúcs
- Sejtik, hogy kiket lehetnek a dunai tragédia áldozatai
- A száguldó holland visszatért
- Szidták az anyukáját, alaposan megbüntette a szurkolókat a felcsúti válogatott védő
- Két meseszámot is kihúztak a hatoslottón
- Elhunyt Varga Szilvia, mindössze 53 éves volt