Igaz, hogy nem brit tudósok, hanem a Rochester-i egyetem kutatói, de bebizonyították, hogy jobb sofőrré válhatnak azok az emberek, akik sokat játszanak tempós akció-, ügyességi- és kalandjátékokkal.
A tanulmány elkészítése során két 18 és 25 év közötti csoportot vizsgáltak. Az egyik társaság fokozott koncentrációt és nagy sebességet igénylő játékokkal játszott, míg a másik csoport ügyességét kevésbé pörgős videojátékokkal tesztelték.
A felmérés során bizonyítást nyert, hogy azok a "versenyzők", akik az első csoportba tartoztak, a későbbi feladatok során hasonló pontossággal, de akár 25%-kal gyorsabban hoztak jó döntéseket. A játék tempójához alkalmazkodva felgyorsult a gondolkodásuk, aminek köszönhetően ügyesebbé váltak a teszteken.
Leszögezték, hogy a számítógépes- és videojátékok nem érnek fel egy valós tesztvezetéssel, továbbá vannak olyan játékok, amelyek kimondottan pusztító hatással vannak az agyunkra, mindenesetre a döntéshozatal során nem mindegy, hogy mennyi idő alatt találjuk meg a helyes utat.
Az autós ügyességi játékokban megszerzett tapasztalatokat többen sikeresen tudják kamatoztatni közúton is. A tanulmány szerzője elmondta, hogy a vezetés során a döntések nem mindig csak feketék vagy fehérek, de vannak olyan közlekedési szituációk, amikor egy gyors és helyes döntésen múlik, hogy lesz csattanás, vagy sem.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Németország tartózkodott egy fontos uniós jogszabály elfogadásakor
- Veszélyjelzés - A vasárnap éjjeli vihar még csak "bemutató" volt?
- Hiába találták meg az elveszett kincset, nem tarthatják meg
- Rodolfo elé állította példaképként Karácsony Gergelyt Szentkirályi Alexandra
- Szupervihar - Jégszőnyeg alakult ki a Pilisben, mutatjuk
- "Nagy erejű ütközés történt" - folyik a keresés a verőcei hajótragédia után