Két évvel a trónfosztást követően Nepál kulturális minisztere arról számolt be, hogy felújítják és kiállítják azt az 1939-es Mercedes-Benz automobilt, melyet Adolf Hitlertől ajándékozott a II. világháború idején a nepáli királynak.
Az autót még Tribhuvan nepáli király kapta a náci vezértől, aki a két évvel ezelőtt a trónról letaszított Gyanendra király nagyapja volt. Az autót az elmúlt öt évben a múzeummá átalakított királyi palota egyik garázsában tárolták, a hírek szerint sérült a motorháztető, de az ajtók és az ülések is felújításra szorulnak.
A miniszter arról számolt be, hogy az automobil mellett az egykori királyi hintót is felújítják és kiállítják a múzeumban. A tervek szerint - amennyiben sikerül teljesen helyreállítani őket - a látogatók számára is kipróbálható lenne a két jármű. A miniszter úgy véli, hogy ez a lépés népszerű lenne a múzeumlátogatók körében, ráadásul segítenének az embereknek lezárni a régi rendszert.
A 2007. december 28-án tartott, történelmi szavazás eredményeként, a parlament a királyság eltörlése mellett foglalt állást, majd a választásokon nyertes maoisták 2008. május 28-án eltörölték a 240 éve fennálló monarchiát és Nepált demokratikus köztársasággá nyilvánították. Az országban még jelenleg is zajlik a politikai átalakulás.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Rodolfo elé állította példaképként Karácsony Gergelyt Szentkirályi Alexandra
- Szupervihar - Jégszőnyeg alakult ki a Pilisben, mutatjuk
- "Nagy erejű ütközés történt" - folyik a keresés a verőcei hajótragédia után
- Nagyon későn vesszük észre a petefészekrákot, csaknem ezren halnak bele évente
- Izraeli-palesztin - Joe Biden előállt javaslatával
- Jöjjenek a nők és a fiatalok! - Sport a tévében