A Gooding & Company aukciós ház által augusztusra szervezett árverésén kerül kalapács alá a Bugatti gyár alapítójának 55. születésnapjára 1936-ban készített egyedi modell. Legutóbb egy 1957-es Ferrari 250 Terrarossa 9 millió euróért kelt el, de a szakértők szerint a kivételes ritkaságnak számító Bugatti Type 57C Coupe könnyen túlszárnyalhatja a rekordot.
A gyár alapítója Ettore Bugatti 73 évvel ezelőtt a születésnapjára kapta a képen látható elragadó autót. Az autó a gyárban vészelte át a II. világháború borzalmait, ahol a tulajdonos 1947-es halálát követően is óvták, őrizték és karbantartották. Az autót később értékesítették, de folyamatosan gondos gyűjtők tulajdonában volt, akik igyekeztek megőrizni a járművet eredeti állapotában.A nyárra szervezett árverésen eladásra kínálják az amerikai autóversenyzés történetének több kiemelkedő modelljét is, ezek közé tartozik Mario Andretti 1964-es és Denis Hulme 1967-es versenyautója, valamint egy 1909-es Stoddard-Dayton modell.
Rém értékes papír lapul megannyi magyar fiókban: sokan nem is tudják, mennyire sokat is ér valójában
Kevés dologban lehet elmondani, hogy Magyarország előz olyan országokat, mint Ausztria, Hollandia vagy Svájc, márpedig az útlevelünk erősebb.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Vitézy Dávid elkerítette saját magát a Népligetben
- Lépett a GVH, változtatnia kell a Vibernek
- Pünkösd: íme az egyházi vezetők ünnepi miséi, istentiszteletei
- Véleményt mondtak a magyar fiatalok: az influenszer inkább reklámozzon, ne politizáljon
- Verstappen beállította Prost rekordját
- Vétó! – Nem a levegőbe beszélt a grúz államfő