Szívbemarkoló illő kép fogadta a januárban elhunyt gyűjtő telkére érkezőket.
A bogaras természetéről és különc viselkedéséről ismert autómániás gyűjtő még januárban hunyt el, a hagyaték felmérése során ritkán látott kép tárult a birtokára érkezők szeme elé.A kertben vélhetően hosszú évek óta az elburjánzott növényzet szorításában egymás mellett sorakoztak a XX. század első felének autócsodái.
A volt tulajdonos legalább 30 veterán autót gyűjtött össze az évek során, de a kora előrehaladtával nem maradt elég ereje mindegyiket rendbe tenni, így azokon úrrá lett a természet.
A telekről és a ház mögötti csűrből több Daimler, Swift, Riley és Austin is előkerült, vannak menthetetlen modellek, de néhány darab elfogadható állapotban van. Az utóbbiak egy áprilisban megrendezésre kerülő árverésen találhatnak új gazdára.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Vizsgálat indult Robert Fico testőrei ellen
- Váratlanul elhunyt Szentgotthárd alpolgármestere
- Életfogytiglanit is kaphat a szlovák kormányfő támadója
- Karácsony Gergely: nem lesz dugódíj, élesednek a traffiboxok
- Caputová és Pellegrini egyetért, mi most a szlovák társadalom számára a legfontosabb
- Nem semmi bírságot szabott ki az OTP-re az MNB