Az Amerikai Autósszövetség (AAA) legújabb jelentése szerint a rekord értékű gázolaj az egekbe repítette az autóhasználat költségeit. De az üzemanyagár emelkedés nem az egyetlen negatív tényező.
Az AAA kalkulációja szerint hiába csökkentek egyes autófenntartással kapcsolatos kiadások, ezt szinte teljes egészében felemészti a gázolaj árának emelkedése. Ráadásul a jelentés akár már idejétmúltnak is tekinthető, hiszen a kalkuláció 2007. év végi üzemanyagárakkal készült. Mint tudjuk, azóta az árak jelentősen emelkedtek.
Az AAA adatai szerint az amerikaiak számára egy autó fenntartásának éves költsége átlagosan 8 ezer dollárba (1,2 millió forint) kerül. Ez természetesen autómérettől függően eltérő lehet, akár plusz-mínusz 2 ezer dollár (320 ezer forint) eltérést is eredményezhet.
Az említett kalkuláció az üzemanyag-fogyasztáson kívül figyelembe veszi a karbantartás, új gumiabroncsok, a teljes körű biztosítás, az értékcsökkenés és a finanszírozás költségeit is. Mindezt 5 évvel, és 75 ezer mérfölddel számolva.
A felsorolásból látható, hogy nem csak az üzemanyagárak emelkedése okozza a vezetéssel kapcsolatos költségek emelkedését, hanem például a gumiabroncsok drágulása is, hiszen azok is petróleumból készülnek, és mind minden nyersanyag, a petróleum ára is emelkedik.
Mivel az új autók árai lassan, de biztosan szintén emelkednek, így a finanszírozás költségei is nőnek.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Természetesen akadnak kritikusok is, akik úgy gondolják, hogy nem ez a legmegfelelőbb kalkuláció, ugyanis nem vesz figyelembe olyan "látens költségeket", mint például az utak állapota, parkolási díjak, a szén-dioxid kibocsátás költségei vagy a dugók által okozott kár.
Egyes államok, mint például California már tervezgeti, hogy keményebb szabályokat léptet életbe az autók szén-dioxid kibocsátása ellen, ami várhatóan tovább drágítja majd az autókat és azok fenntartási költségeit is.
Ezzel párhuzamosan az egyre mélyülő amerikai válság következményeként 2008-ra az elmúlt 10 év legkevesebb új autó eladására számítanak. Ezt egy közvélemény-kutatási eredmény is alátámasztja: a válaszolók 60 százaléka állította, hogy az üzemanyagár emelkedés erősen kihat vásárlási szándékaira, 43 százalékuk pedig üzemanyag-takarékosabb autóban gondolkodna új autó vásárlása esetén.
Sok magyarnak mehet a levesbe a nyaralása: erre bizony nem gondoltak, simán kihúzzák alóluk a talajt
A nyaralókat arra figyelmeztetik, hogy az idén nyáron több járattörlésre kell számítaniuk a repülőgépek hiánya miatt.
Megvalósul Jocó bácsi nagy álma, színpadra állítják regényét. A Kamaszharc, bár fikció, a tanárként nap, mint nap megtapasztalt élethelyzeteket dolgozza fel.
Egy hazai gyógypedagógus-zeneterapeuta összerakott egy többszörösen díjazott zenei társasjátékot.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
- Vitézy Dávid: mindig elleneztem az orosz metrókocsik felújítását
- Orosz tankra számítottak az ukrán katonák, egészen más közelített feléjük – videó
- Így reagál a francia államvezetés az új-kaledóniai zavargásokra
- Szoboszlai Dominik és Dzsudzsák Balázs váratlanul felbukkant egy szórakozóhelyen és feldobta a hangulatot - videó
- Gigantikus üzemanyag-tároló épült Kecskeméten: meghétszereződött a kerozintartalék
- A merénylő az EU "Júdásának" tartotta Robert Fico kormányát - újabb részletek a vallomásból