Az EasyJet légitársaság bejelentette, hogy az izraeli biztonsági helyzet miatt október 27-ig felfüggeszti Tel-Avivba irányuló járatait
Tavaly októberben a barnamedvék visszaköltöztek Magyarországra. Egyik példányuk már át is telelt nálunk, a Bükkben élő Mihály nevet is kapott, ahogyan a szintén nálunk élő Gellért is.
Itt az ideje annak, hogy hozzászokjunk, hogy a nagyragadozók visszatértek az országba, de a WWF hangsúlyozta: visszatértük jót jelent.
Úgy tűnik azonban, hogy az utóbbi időben Nógrád vármegyében szaporodtak meg a medveészlelések. A Nool szerint kirándulók, túrázók és gombászok tucatja örökített meg a közelmúltban medvenyomokat. Legutóbb Litkéről érkezett egy fotó a hatalmas medvemancsról:
A ma reggel készült fénykép alapján a litkei erdőtömbünkben esetleg medve tartózkodhat. Felhívjuk a környékbeli erdőkben látogatást tervezők figyelmét a nagyragadozó esetleges jelenléte okozta veszélyre!
– írta ki az Ipoly Erdő Zrt. Egy férfi hozzáfűzte a poszthoz: ő maga is medvenyomokra bukkant egy nappal korábban, méghozzá Mihálygergén, a víztározónál, ami alig négy kilométerre van Litkétől.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A Bors információi szerint azonban az állat nem mutatja magát, ugyanis az észlelések rendszerint lábnyomokról szólnak. A hatalmas ragadozót leginkább csak vadkamerák felvételeiről látni.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Minden bejelentés számít a gyermekek online bántalmazása elleni harcban
- Átlagosan négy és fél polgármester közül választhatnak a budapestiek
- Japán filmek és sorozatok érkeznek házhoz ingyenesen
- Csoportgyőztesként negyeddöntős a női válogatott
- Eszméleténél van, de továbbra is súlyos a szlovák kormányfő állapota – a nap hírei
- Lengyelország „áthatolhatatlanná” teszi a határait, 2,5 milliárd dollárból