Ritka kivételt tett Frei Tamás, és megmutatta különleges, csaknem 300 éves firenzei otthonát az RTL stábjának.
Az elmúlt év során csökkent a kereslet a nagyobb alapterületű otthonok iránt, ezzel párhuzamosan azonban egyre többen vágynak 50 négyzetméternél kisebb lakásra. Az új építésű és újszerű lakóingatlanok népszerűsége 2016-ban 10 százalékkal csökkent, a negyedik negyedévben azonban növekedésnek indult.
A lakástípusok keresettsége többféle tényező függvénye, melyek együttesen alakítják, hogy trendszerűen éppen milyen ingatlanokat szeretnének vásárolni az emberek. Ilyen markáns tényező például a szezonalitás, hiszen a nyári hónapokban inkább az egyetemre készülők szülei aktívak a piacon, akik első lakásként feltehetően kisebb alapterületű lakást vásárolnak.
Hasonlóan erős befolyással bír azonban az állami támogatás rendszere is. Az Otthontérkép.hu legfrissebb, keresési statisztikákon alapuló elemzése alátámasztja ezt, hiszen a csok kibővítése és annak módosításai pontosan leolvashatók a statisztikákból. Jól látható, hogy az év első felében, a csok hatására 2-3 százalékkal többen kerestek a nagyobb alapterületű ingatlanokra, hiszen ekkor még az alapterület szempontjából is szigorúbb feltételekkel kellett számolniuk az igénylőknek. Ennek következtében azonban visszaesett a kislakások iránti kereslet.
Magyarországon a legfontosabb probléma a lakáspiacon nem a darabszám hiánya, hanem a meglévő állomány átlagos mérete és minősége.
- mondta Ditróy Gergely, az Otthontérkép.hu vezető elemzője. Nem csoda, hogy jelenleg a hazai felső- és középosztály, illetve számos külföldi magánbefektető által generált piacon jelentős az újszerű és új építésű lakások kereslete. A befektetni vágyók körében pedig a legnépszerűbbek a kisebb, 1 vagy 1,5 szobás lakások.

Az igénylés körülményeinek tisztázódása, az egyéb állami intézkedések és a piaci felhajtás azonban kemény áremelkedést idézett elő, ami visszavetette a lakásvásárlókat, hiszen, ha drágább az alapterület, akkor logikus megoldás, hogy kisebbet kell keresni. Ennek következtében
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Ez azonban a keresőket egy egyszerű közgazdaságtani törvénybe kényszeríti, miszerint minél nagyobb a kereslet egy termék iránt, annál magasabb árra lehet számítani.

A legmagasabb mértékű otthonteremtési kedvezmény 3 gyermek vállalása és új építésű ingatlan vásárlása esetén vehető igénybe. Az év eleji csok-lázban 4 százalékkal többen érdeklődtek az új építésű és az újszerű otthonok iránt, ezzel egy időben azonban a felújított és jó állapotú ingatlanok kereslete csökkent. Az újlakások ősz elején érték el a mélypontot (43 százalék), ezután aztán ismét emelkedni kezdett az ilyen irányú keresések száma. Ennek hátterében a lakóparkok intenzív kommunikációja állhat, illetve az, hogy kezdik megtalálni célközönségüket az ilyen típusú ingatlanok.
Címlapkép: MTI / Oláh Tibor
Eldőlni látszik, ez lesz Esterházy Péter egykori otthonával: korábban eladták volna a legendás házat
Az Emőd utcai ingatlant Óbuda önkormányzata vásárolta meg, miután Esterházy fia eladásra hirdette azt.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








