Bár az év fordulóján már az újraéledés határozott jeleit mutatta a hazai lakáspiac, a lakásépítések esetében még nem volt nyoma a kedvező fordulatnak.
A Jenő-tó horgászai akadtak ki Oszter Sándorra és a lakhelyénél illetékes önkormányzatra. Nem értik, hogyan lett árok egy patakból, hogy kapott engedélyt a színész védett területen fakivágásra illetve mi lesz a kedvenc tavukkal.
Oszter Sándor diósjenői birtoka körül forrnak újfent az indulatok. A színész épp átalakításokat végez a telkén, mely munkák becsüt értéke 50 millió forint - írja a szombati Bors. Az átalakítások után Oszter Sándor két tó látványát élvezheti majd telkén.
A probléma csak az, hogy
- a tó helyén eddig erdő állt, mely a helyi horgászegyesület elnöke szerint védett terület volt, a színész mégis engedélyt kapott a területen lévő fák kivágására,
- a földmunkákkal érintett szakaszt 2000-ben átminősítették patakból árokká, majd eladták, érdekes, hogy patakként nem lehetett volna értékesíteni,
- az Oszter-tavakat a jövőben tápláló forrás a Jenő-tótól veszi majd el a vizet, amelyen a helyiek pecázni szoktak, a benne lévő halállomány becsült értéke 600-700 millió forint.
How much is the fish?
Nagy kérdés azonban, hogy Oszter új tavain lehet-e majd horgászni állami pecajegy nélkül.
Az érvényben lévő jogszabályok alapján hazánkban horgászati tevékenységet kizárólag állami horgászjegy birtokában lehet folytatni. Ennek hiányában az illegális horgászat halvédelmi bírság kiszabását és a horgászjegyváltástól történő eltiltást vonja maga után - írta nemrég közleményében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH).
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
E jogkövetkezmények alól egyedül a halastavak (haltermelési létesítmények) esetében mentesülhetnek a horgászok. Halastónak minősül az elsődlegesen haltermelési célokat szolgáló - kifejezetten e célra tervezett és engedélyezett - haltermelési létesítmény, amely vízfeltöltést és lecsapolást biztosító műtárgyakkal rendelkezik, ideértve a teleltető, raktár- és ivadéknevelő tavakat, valamint a táp- és lecsapoló csatornákat.
Magyarországon minden olyan vízterület, amely nem halastó, azonban a hal életfeltételei benne biztosítottak, halgazdálkodási vízterületnek minősül. Nyilvántartott halgazdálkodási vízterületen horgászati tevékenységet csak az állami horgászjegy kiváltását követően, névre szóló területi engedély birtokában, a jogszabályban meghatározott eszközökkel lehet folytatni, meghatározott fajú és mennyiségű halra vonatkozóan. Nem nyilvántartott halgazdálkodási vízterületen - szintén állami horgászjegy birtokában - csak az invazív halfajokat lehet megtartani.
Kezdődik a hangyainvázió a magyar otthonokban: durva károkat okozhatnak, így lehet védekezni ellenük
Mutatjuk, milyen hangyafajtákkal találkozunk áprilistól a legtöbbször környezetünkben, mit érdemes róluk tudni és mekkora kihívást jelent elűzésük.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Kábítószervásárlásnak indult, rablás lett a vége - videó
- Megvan a világ legmagasabb pontjának első idei áldozata
- Távozik angol csapatától a magyar válogatott játékos
- Németh Erzsébet: egy beteg társadalom következménye a politikai merénylet
- Ismét fellángolhat a hírhedt országnévvita
- Gázkazánok betiltása az EU-ban: 15 tagállam sürgeti a folyamatot