Májusban Budapesten csak két nap nem számított fűtési szempontból nyárnak, így a fogyasztók csak ezeken a napokon jogosultak kedvezményes, rezsicsökkentett árú gázra.
Hamarosan a házépítésekhez hasonlóan a házbővítések engedélyeztetési eljárását is csökkenthetik - írja a Világgazdaság.
Tavaly a 300 négyzetméter alatti házak építésénél vezették be az egyszerűsített bejelentést, ezeknél már nem kell megvárni a sokszor hosszadalmas építkezési engedélyezési eljárást. Már zajlik a jogszabály kidolgozása, amely szerint hamarosan már a 300 négyzetméter alatti bővítéseknél sem kell majd építési engedélyt kérni, elegendő lesz a tervezett kezdés előtt 15 nappal bejelenteni az építkezést. Lényeges, hogy ezen a határidőn belül a hivatal megtilthatja a beadott tervek megvalósítását. A tulajdonosak kötelezettségei azonban ekkor még nem zárulnak le: az épület(rész) elkészülte után 10 éven belül hatósági bizonyítványt kell beszerezni.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Segélyeken spórolnának a németek, ez fájna az ukránoknak
- Kemenesi Gábor: a pandémia után most a hosszú Covidra kell sürgősen gyógymódot találni
- Lehetett-e társa Robert Fico merénylőjének, nem zárható ki
- Ez most fáj a Szegednek
- Kedden megrohanhatják a kormányablakokat a mobilosok
- Dárdai Pál kínos utolsó meccse a Hertha kispadján