Bár az év fordulóján már az újraéledés határozott jeleit mutatta a hazai lakáspiac, a lakásépítések esetében még nem volt nyoma a kedvező fordulatnak.
Egyre több külföldi, nem európai uniós állampolgár vesz magyarországi ingatlant, körükben a főváros és a nyugati országrész a legnépszerűbb - írta a Magyar Nemzet csütörtöki számában a Miniszterelnökség által közzétett adatokra hivatkozva.
Tavaly az azt megelőző évhez viszonyítva mintegy ötven százalékkal több nem uniós állampolgár vett lakást Magyarországon: az adatok szerint 2014-ben 1815-en, 2015-ben 2708-an vásároltak ingatlant - olvasható a lapban.
Mint írták, a vásárlások kétharmada Budapesten történt, ezt követte Zala, Pest majd Győr-Moson-Sopron megye.
Tavaly a nem uniós állampolgárok közül elsősorban kínai, orosz, ukrán és izraeli állampolgárok vásároltak lakást Magyarországon.
Kezdődik a hangyainvázió a magyar otthonokban: durva károkat okozhatnak, így lehet védekezni ellenük
Mutatjuk, milyen hangyafajtákkal találkozunk áprilistól a legtöbbször környezetünkben, mit érdemes róluk tudni és mekkora kihívást jelent elűzésük.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Rendkívül bosszantó dolog tűnik el a Wordből
- Évente egyszer mindenki kikérheti a nyugdíjához legfontosabb adatát – mutatjuk a részleteket
- Igazán jó hír az M6-os új szakaszával kapcsolatban
- Két újabb kínai autómárkával bővül a hazai kínálat
- Itt a csodaszer: kiirtható lehet a másnaposság
- Továbbra is súlyos a tegnap meglőtt szlovák miniszterelnök állapota - a nap hírei