Áthárítanák a fogyasztókra az idén rájuk kivetett vezetékadót és a megemelt Robin Hood-adót a szolgáltatók - írja a Népszabadság.
A napilap pontosan meg nem nevezett forrásból származó értesülése szerint az áram- és gázszolgáltatók bíróságon támadták meg a Magyar Energia Hivatal (MEH) decemberi tarifadöntését. Mint írták, érvelésük szerint a MEH által kihozott számadatok nem tükrözik a cégek valós költségeit: a hivatal jelentősen visszametszette az alkalmazható tarifákat, lehetővé téve a kormányzat által megfogalmazott rezsicsökkentési célt.
A nem lakossági - azaz céges - fogyasztók tarifáit ugyan jóval kevésbé csökkentették vagy akár növelték is, de ez a szolgáltatóknál keletkezett hiánynak csak egy részét ellensúlyozza. Hozzátették: a szolgáltatók keresete szerint a tarifáik kiszámítására léteznek képletek, amelyekbe "csak" be kell helyettesíteni bizonyos költségtételeiket. Ezekből pedig a hivatal meglátásuk szerint sokat egyszerűen kihagyott, vagy éppen rosszul számolt.
A lap több forrásból is úgy tudja, hogy a keresetek egyik sarkalatos pontját az idén bevezetett új adók jelentik. Ez a vezetékek hossza után fizetendő közmű-, illetve a nyereség után járó, megemelt Robin Hood-adó. A két tételből a kormány idén összesen több tízmilliárd forint bevételt remélhet - fűzték hozzá.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Minden bejelentés számít a gyermekek online bántalmazása elleni harcban
- Átlagosan négy és fél polgármester közül választhatnak a budapestiek
- Japán filmek és sorozatok érkeznek házhoz ingyenesen
- Csoportgyőztesként negyeddöntős a női válogatott
- Eszméleténél van, de továbbra is súlyos a szlovák kormányfő állapota – a nap hírei
- Lengyelország „áthatolhatatlanná” teszi a határait, 2,5 milliárd dollárból