Szerdától bruttó két forinttal csökkenti a MOL a benzin nagykereskedelmi listaárát, míg a gázolaj árát szinten tartja.
Mindez azt jelenti, hogy az olajtársaság a benzin literjét bruttó 398,6, a gázolajét pedig bruttó 409,7 forintért adja majd a kiskereskedőknek. Bár az egyes kutak árképzése egymástól eltérő, az autósok nagyjából ugyanilyen mértékű változással (2 Ft-os benzinár emelés és a gázolaj árának változatlanságával) szembesülnek majd szerdán az állomásokon. Tehát a benzint átlagosan 415-416 forintos, a gázolajat pedig 426-427 forintos literenkénti áron tankolhatjuk majd.Az egy évvel ezelőtti szintekhez képest azonban a benzin literjét 10 forinttal, a gázolajét 19 forinttal olcsóbban vásárolhatjuk meg, ami a benzin esetén 2,4 százalékos, a dízel esetén 4,3 százalékos csökkenésnek felel meg.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- A kőszívű ember fiai a Nemzetiben: Szikora János rendhagyó változatot ígér
- Nem akármire vesz fel gigahitelt Lengyelország
- A német egészségügyi miniszter a marihuána legalizálásánál is nehezebb feladatra készül
- Helyzet van Dél-Afrikában - nem engedik elindulni a választáson Jacob Zumát
- Izraeli-palesztin - A Nemzetközi Büntetőbíróság nem vár tovább, elfogatóparancs "ide is, oda is"
- Újabb fejezetéhez ért Julian Assange kiadatási szappanoperája